Hirdetés

Új 3DMark a láthatáron - érkezik a DirectX 11-es változat!



|

Az MSI egyik prezentációján derült fény az új verzióra és annak nevére, melyből valószínűsíthető, hogy a program teljes támogatás ad a DirectX 11-nek.

Hirdetés

A kiszivárgott információ szerint ugyanis a Futuremark szimplán 3DMark 11-nek nevezte el az évek óta nagy népszerűségnek örvendő mérőprogram legújabb verzióját. Ugyan ez a szám utalhat az évre is, de véleményünk szerint sokkal inkább a Microsoft DX11-es API-jának támogatását hirdeti így a vállalat. Igen nagy szükség van az effajta marketingre is, hiszen nem egy olyan tesztprogram érhető el az interneten, amelyek kiváló technológiai demonstrációként mérik le az aktuális VGA-generációk tudását és sebességét. A Futuremarkon tehát valamelyest nagyobb a nyomás, mint korábban, melyet csak erősít a DX10-es Vantage felemás fogadtatása.

 

Az új kiadásra ettől függetlenül felhasználók milliói lesznek kíváncsiak, és ha hihetünk az MSI prezentációjáról kiszovárgott fotónak, akkor már nem kell sokat várni a tesztprogramra. A szerencsések a bő egy hét múlva megrendezendő tajvani Computexen már láthatnak egy kis izelítőt az alkalmazásból, a hivatalos megjelenés pedig vélhetően még az iskolakezdés előtt megtörténik.

 

 

Ahogy azt a Vantage-ben is láthattuk, ezúttal is lesz szponzorált teszt. Az "Undersea Submarine" néven futó tesztpályán egy kis tengeralattjáró fedezi fel a víz alatti világot, bizonyos kameranézetekben azonban megjelenik majd az MSI logója is, de szerencsére összesen "csak" 30 másodpercig kell eltűrnünk ezt a kis reklámot. A gyártó cserébe grafikus kártyái mellé csomagolja a 3DMark 11 teljes verzióját.

 

A tesztprogramról készült új képekkel leghamarabb egy hét múlva szolgálhatunk, ha ismét lesz egy olyan merész kolléga, aki közzéteszi a zárt körű eseményen készített fotóit.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.