Hirdetés

Késnek a Blu-ray filmek



|

A Sony Pictures késleltetni kényszerül a Blu-ray filmek piacra dobását

Hirdetés

Az előzetes tervek szerint május 23-án jelent volna meg az első nyolc film az új médián, amit további hét követett volna június 13-án. Most a helyzet annyiban módosult, hogy az említett nyolc kiadvány csak június 20-án érkezik a boltokba. A második filmadag új megjelenési időpontjáról egyelőre nem döntöttek. A késleltetés azonban nem ijeszti el a vásárlókat, tekintve, hogy az első lejátszók csak június 25-én kerülhetnek boltokba.

A Samsung Electronics az első, amely piacra lép Blu-ray lejátszójával, ám ők is késnek az általuk korábban bejelentett május 23-ai időponthoz képest. Állítólag a kereskedők kérték meg a filmstúdiót, hogy a lejátszó megjelenésével hozzák összhangba a filmek kiadásának időpontját.

A Lionsgate Films egyébként szintén június 20-ra tervezi első Blu-ray lemezen kiadott filmjeinek debütálását. A rivális HD DVD formátum lejátszói már március vége óta a Japán, áprilisitól pedig az észak-amerikai piacon is megtalálhatók, habár már a megjelenést követő héten hiány volt belőlük. A filmkínálat azonban egyelőre ezen a fronton is elég szegényes.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.