Hirdetés

Sharp PG-267X teszt



|

Ha már nincs hova hátralépni, de vetíteni kell, akkor jöhet a Short-Throw technológia. Kipróbáltuk a Sharp PG-267X projektort, mely igen kis távolságból is nagy képméretet képes elérni.

Hirdetés

Kifejezetten kényelmetlenül kis helyiségekbe tervezték a Sharp PG-267X projektort, de ez nem kis fizikai méretein érhető tetten, hiszen csak normál méretkategóriában indulhatna. Sokkal inkább a speciális, rövid vetítési távolságú (short-throw) lencse miatt vehetjük hasznát olyan helyzetekben, mikor hely hiányában már nem tudjuk a képtől messzebb telepíteni, mégis szeretnénk nagyobb képméretet produkálni. A 0,65-ös lencse arány révén egy méteres távolságból is mintegy két méteres átlójú képet érhetünk el, még a digitális trapéz korrekció hozadékaként jelentkező terület veszteséget bekalkulálva is.

 

 

Sharp PG-267X
Sharp PG-267X

 

 

A speciális, nagy méretű lencsét úgy állították be, hogy asztali vetítőként használhassuk a legkönnyebben,a vetítés tengelye fix és kissé felfelé néz. A mellékelt lencsevédővel érdemes üzemen kívüli állapotban védeni a finom üvegfelületet. Menetes lábakkal adhatjuk meg a kívánt dőlésszöget. A hátoldalon számos bemenet megtalálható, adott a HDCP védelem, a HDMI esetleges hiányát átalakítóval hidalhatjuk át - persze üzleti és oktatási felhasználás során általában erre nincs is szükség.

 


Erős kontrasztot, stabil és éles képet tapasztaltunk. A színek kifejezetten szépek az üzleti kivetítő viszonylatában, a sárgában csak kis mértékű a zöld „színszennyezés". Az adott fényerő akár 3-4 méteres képátlót is lehetővé tesz, a speciális lencse miatt egy igen kis helyiségben, két méterről is. A hazai internetes szakáruházakban 110 ezer forint körüli áron pótolható a lámpa, ami nem kis kiadás. Egy jó képminőségű és erőteljes, akár mozgókép vetítésre is használható projektor a PG-F267X, magasabb árát a kis vetítési távolsággal megnyugtatóan meg tudta indokolni.

 

 

Névjegy

 

Termék: Sharp PG-267X
Forgalmazó: Sharp Magyarország
Ár: 338 750 Ft

 

Adatok


- 0,55" DLP képalkotó egység
- XGA natív felbontás (1024 x 768 Pixel)
- Rövid vetítőtávolságú lencse, 0,64 szélesség/távolság aránnyal
- 2500 ANSI Lumix fényerő
- Brilliant Color színoptimalizáló rendszer
- 2200:1 natív kontrasztarány
- DVI-D/ DVI-I, VGA, komponens (D-SUB), S-Video, kompozit video, hang bemenetek (jack vagy RCA)
- Vezérlés RS-232C, USB és LAN csatlakozáson
- Függőleges trapézkorrekció
- Lámpa élettartam 4000/2000 óra standard/eco módban
- Vezérlés LAN és RS232 csatlakozón keresztül
- 270x124x313 milliméteres méretek, 2,2 kg tömeg

 

 

Értékelés


Sharp PG-267X
Előny: Minimális vetítési távolság, jó képminőség
Hátrány: Magas lámpa ár
Teljesítmény: 4,5
Szolgáltatás: 4
Ár/Érték: 3,5

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.