Hirdetés

Tuningsuli - ATI Radeon-túlhajtás a múltból



|

Nemrég egy viszonylag modernnek nevezhető NVIDIA grafikus kártya túlhajtásával foglalkoztunk. Várható volt, hogy a „vörösök” oldalára is hamarosan áttérünk, ám ezúttal kicsi nosztalgia is vegyült a megahertzek hajszolása közé.

Hirdetés

Sokat törtünk a fejünket az ATI Radeon videokártyák túlhajtásával foglalkozó cikkünk kapcsán. Márciusi magazinunkban egy NVIDIA GeForce 9800 GTX került terítékre, ami bizony még a negyedik átnevezés után sem mondható olcsó vételnek, azaz sokak számára megfizethetetlen hardvert jelent. Mindenképp az olcsóbb árszegmensből akartuk kiválasztani a Radeonok képviselőjét, ám közben jött egy olyan ötlet is, hogy mi lenne, ha a használt piacról választanánk ki egy anno slágerterméknek megbélyegzett változatot.

 

atitraytools_oc.jpg

Az aktuális üzemfrekvenciák mellett a kártya BIOS-ába beégetett
órajeleket is kijelzi az ATI Tray Tools. A memóriákat
DDR-szorzás alapján is kijelezhetjük



Talán e szempontok alapján kellett volna az NVIDIA-s cikket is megalkotni, hiszen nagyon sok felhasználó használ még ma is GeForce 6 vagy 7, illetve Radeon X800/X1000-es grafikus vezérlőt. Bár a szoftveres támogatottság szép lassan megszűnik e kártyák számára, sokan mégsem váltanák le ezeket a két-három éves „őskövületeket”, viszont minden bizonnyal hajlandóak lennének egy kis teljesítménybeli plusz kisajtolására, természetesen anélkül, hogy maga a hardver károsodna.

Ész nélkül nekiugrani a feladatnak most sem érdemes, hiszen csakúgy mint ma, korábban is voltak igazi antituning-sorozatok. A Radeon X700 például borzasztóan ragaszkodott a gyári értékeihez, de például a jelentős újításokat tartalmazó X1800-as kártyákkal sem járt sokkal jobban az ember. Az X1800 GTO mentette meg az akkori Radeonok becsületét, ám ennél a típusnál inkább arra ment ki a játék, hogy kit tudja bekapcsolni a letiltott négy pixelfutószalagot, majd pedig felhúzni a magot az XT változat szintjére. Az órajelvadászok ideje igazán az X1950 Pro és GT megjelenésénél jött el, főleg az utóbbival lehetett repeszteni gyártótól és verziótól függetlenül. Mi a lehető legrosszabb kiadást választottuk ki a tuningteszt alanyául, a Sapphire X1950 GT gyári hűtője ugyanis hagy némi kívánnivalót maga után. A hűtési gondokat szerencsére gyorsan orvosolni tudtuk, a módosításokról a kiemelt szövegben olvashatnak.

 

atiraytools_graphs.jpg

A grafikus mag és a memória órajeleinek kijelzése mellett a hőmérsékletet és a
videomemória kihasználtságát is megjelenítheti az ATI Tray Tools


Véget érő támogatás

A márciusi meghajtóval az AMD végleg beszüntette a HD 2000-es sorozat előtti Radeonok támogatását, így nem nagy feladat kiválasztani a túlhajtásra legalkalmasabb eszközillesztőt. Az X1000-es szériához mondjuk pont nem szükséges a legújabb 2009-es meghajtó, a szoftveres javítások és finomhangolások nagy része ebben már csak a DirectX 10/10.1-es grafikus vezérlőket érinti. Egy külön cikket készíthetnénk arról, hogy melyik Catalyst a legjobb választás az X1950-es kártyákhoz, talán egyszer sort kerítünk erre a témára is.

Mivel a Sapphire X1950 GT legfeljebb a DirectX 9.0c API alapján készült játékokat tudja futtatni, ezért teljesen feleslegesnek éreztük a Windows Vista bármely verziójának feltelepítését. Bár a Windows XP lassan a hetedik évét tapossa, a DX9-es játékokhoz teljesen ideális a használata. Ha valakinek nincsenek nagy igényei, akkor csupán arra kell figyelnie, hogy a Service Pack 3 fel legyen telepítve. Az ATI Catalyst Control Centerhez továbbra is szükséges a .NET keretrendszer 2.0-s verziója, melyet a Microsoft oldaláról bárki letölthet, cikkünk egyik alkalmazása azonban pont úgy íródott meg, hogy még ezt a lépést sem kell feltétlenül megtennünk Radeon grafikus kártyánk tudásának teljes kihasználáshoz.

atitraytools_fan.jpg

A halk üzemű Accelero X2-nél annyira nem érdekes, viszont a gyári hűtésnél
jól jöhetnek a manuálisan beállítható ventilátorprofilok


ATI Tray Tools a CCC helyett

Ez a nagy tudású szoftver pedig nem más, mint az ATI Tray Tools, amely a Tálca értesítési területére költözve beállítások tömkelegével árasztja el a felhasználókat. A megváltoztatható paraméterek között az élsimítással, anizotropikus szűréssel és a különféle optimalizációkkal kapcsolatos alapcsúszkákat is megtalálhatjuk, számunkra azonban most kizárólag a tuningos részleg az érdekes. A program ikonjára jobb gombbal kattintva egy hosszú függőleges menüsáv jelenik meg, a túlhajtási beállításokhoz a Hardware ponton keresztül juthatunk. A felbukkanó ablakban lényegében mindent megtalálhatunk, ami kell és szükséges az ATI videokártyák túlhajtásához.

A vízszintes sávokon mozgatható csúszkákkal beállítható értékeket rögtön tesztelhetjük is a program beépített 3D-s forgó ábrájával, sőt, közvetlenül profilba is menthetjük az elért órajeleket. A Fan feliratú fülre kattintva természetesen a VGA-hűtő ventilátorának szabályzása állítható be, mégpedig fix vagy hőmérsékletfüggő módon.
A különböző órajeleket és a hőfokok monitorozását igen fejlett módon jeleníti meg az ATI Tray Tools. Szintén a Hardware menün belül kattinthatunk rá a Monitoring Graphs pontra, ami elsőre egy teljesen üres ablak formájában jelenik meg. A grafikonos kijelzést az Add gomb megnyomásával érhetjük el, melyen belül a Sources fülre kattintva adhatjuk meg a figyelni kívánt értékeket. Kétségkívül rendkívül informatív és hasznos megoldás, az egyik legszerethetőbb pontja a programnak.

ATITool – béta vagy végleges?

Az ATIToollal, egy másik közismert ATI-tuningoló programmal tulajdonképpen ugyanaz az a helyzet, mint az X1950-es grafikus kártyákkal, egyszerűen véget ért a fejlesztői támogatása. Ettől még remekül használható a DirectX 10-es szabvány előtti kártyákhoz, az X1950-es változatokkal azonban nem működik együtt a véglegesnek kikiáltott 0.26-os verzió. A készítő weboldalán szerencsére elérhető a legutolsó béta-verzió is, bár tény, hogy közvetlenül nem, csak az angol nyelvű fórumon keresztül férhetünk hozzá a teljes támogatást megadó 0.27 beta 3-as kiadáshoz.

20090515-atitoolscan.jpg

A Find Max Core és a Find Max Mem helyett inkább magunk állítsunk az órajeleken
az ATITool segítségével. Ha ez megtörtént, akkor a Scan Artifacts gombra nyomva
tesztelhetjük az új frekvenciákat


A program főképernyőjén rögtön a GPU és a memória függőleges csúszkájával szembesülhetünk, a mellettük lévő gombokból pedig elsősorban a Set Clock és a Scan Artifacts feliratúakra lesz szükségünk. Előbbivel értelemszerűen az órajel-változtatásokat véglegesíthetjük, utóbbi pedig ezen értékek tesztelésére szolgál. A csúszkák alatt megjelennek a kártyára jellemző hőmérsékletek és százalékban a ventilátor fordulatszáma is, ezeket az adatokat azonban érdemes folyamatosan menteni, amit a Temperature Monitoring menüben tudunk beállítani. A log fájlt a program könyvtárában találjuk meg. Az X1000-es vezérlőknél feltétlenül pipáljuk be az X1000 Overclocking menüben olvasható első pontot, anélkül ugyanis csak a 2D-s órajeleket állíthatjuk, ami bizony azonnali rendszerfagyással jár. A Catalyst Control Centerben megismert hűtőventilátor-szabályzás egy fokkal részletesebb az ATIToolban, a fix fordulatszám-beállítás mellett profilokat is megadhatunk, amelyek hőmérséklet alapján állítják a légkavaró forgási sebességét. Sőt, akár arra is rábírhatjuk a hűtőt, hogy ne engedje a grafikus magot egy bizonyos hőfok felé.

Az ATI Tray Toolsnál látott részletes 3D-s beállítások nem érhetők el az ATIToolban, viszont egy-két „finomság” – mint például a Catalyst A.I. vagy a Geometry Instancing – azért belekerült a programba. A monitorok felbontásának beállításához és a helyes képfrissítési frekvencia megadásához viszont nem ad felületet a program, így a Catalyst Control Center használata mindenképp ajánlott akkor, ha másodlagos megjelenítőt is használunk a mindennapokban.


Mesterfogás: Hűtőcsere egy Radeon X1950 GT-n

Teljesen véletlenül akadt egy felesleges alternatív hűtő a tesztlaborban, ezért még a tesztek megkezdése előtt úgy döntöttünk, hogy lecseréljük a hangos és nem túl hatékony gyári megoldást. Az Arctic Cooling Accelero X2 kifejezetten a Radeon X1800/1900-as vezérlőkhöz használható, a referencia X1950 Pro kártyáknál azonban szükség lehet egy kiegészítő VRM-hűtőmodulra is, enélkül valószínűleg hamar az örök vadászmezőkre távozna az eszköz. Szerencsénkre a Sapphire X1950 GT egyedi nyomtatott áramkörre épül, amely nem tartalmaz olyan VRM-lapkákat, amelyeknek külön hűtésre lenne szükségük.

20090515-accelero-x2.jpg

Érdemes alternatív hűtési megoldások után nézni, ha nem vagyunk elégedettek
a gyári hűtés hatékonyságával. Az Accelero X2 kiváló választása az X1950-es kártyákra


A gyári hűtőt mindössze négy csavar tartja, ezeket ajánlott keresztirányú sorrendben kicsavarni, majd már csak egy határozott mozdulat kell a bordázat leemeléséhez. A ventilátor kábelét jobb, ha egy vékony fogóval szabadítjuk ki a műanyag tokból, ellenkező esetben előfordulhat, hogy az egész csatlakozót letépjük a NYÁK-ról. A GPU-n található pasztát és a memória lapkákra ragadt hővezető anyagot feltétlenül távolítsuk el az új hűtő felszerelése előtt, a tisztításhoz elegendő egy puha zsebkendő és pár finom, megfontolt kézmozdulat.
Az Accelero X2 felhelyezése nem igényel komoly szaktudást: ha az összeszerelési útmutató lépéseit követjük, akkor 10 perc alatt végezhetünk az egész művelettel. Fontos, hogy ne akarjunk a magunk feje után menni, egy óvatlan pillanatban ugyanis könnyedén lesarkazhatjuk a grafikus lapkát. Az új hűtő rácsavarozása fokozatosan és keresztirányú sorrendben történjen, a csavarok meghúzásánál pedig ne a bútorok összeszerelésénél megszokott erőt vessük be.

A ventilátor csatlakoztatását követően jöhet az első próbaindítás, ami ha rögtön a megszokott monitorképet eredményezi, akkor megnyugodhatunk. Százszázalékosan persze csak akkor lehetünk biztosak a hűtőcsere sikerében, ha a 3D-s terhelést is ráengedjük a kártyára. Ha ekkor sem tapasztalunk képhibát, illetve a vártnál magasabb hőfokokat, akkor elkezdhetjük a túlhajtást. Bármilyen rendellenesség esetén érdemes ismét nekiállnunk a szerelésnek, hátha csak egy apró figyelmetlenség miatt nem működik úgy a kártya, ahogy kéne. Rosszabb esetben javíthatatlan hibák is előfordulhatnak, ezért érdemes az egész művelet elején átgondolni, átvenni a lépéseket, ha pedig így sem bízunk magunkban, akkor kérjük szakember segítségét!


(A sorozat többi részét megtalálja itt: Tuningsuli a PC World Online-on)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.