Késik a Windows 7 pendrive eszközének kódja

Korábbi ígéretétől eltérően a Microsoft még mindig nem publikálta Windows 7 USB/DVD Download segédeszköz forráskódját.

Kategóriák: Operációs rendszer, Kereskedelem

Szerző: Molnár József 2009. november 25.

A Windows 7 megjelenésekor a Microsoft egy olyan hasznos kis segédprogrammal kedveskedett a netbook tulajdonosoknak, amely képes egy pendrive-ot is bootolhatóvá varázsolni. A Windows 7 USB/DVD Download Tool (WUDT) birtokában így nincs szükség optikai lemezmeghajtóra az operációs rendszer telepítése során.

 

wudt.jpg

A WUDT habár remek eszköz mégis csak egy rövid ideig volt elérhető. Egy szakblogger ugyanis korábban kiszúrta, hogy az alkalmazás forráskódjában helyet kapott egy GNU általános célú nyílt forráskódú licenccel (GPL) rendelkező program, az ImageMaster több eleme. Mivel a szabály szerint a műnek szabadon terjeszthetőnek, és szabadon módosíthatónak kell lennie, ezért a redmondi szoftvercég megsértette a szabadalmat, amikor elmulasztotta annak publikálását. A Microsoft elnézést kért, és megígérte, hogy pótolja a hiányosságát, amellyel egy időben elérhetetlenné tették a WUDT segédprogramot.

Korábbi ígéretük szerint a forráskódnak már meg kellett volna jelennie, de múlt pénteken Peter Galli, a Microsoft nyílt forráskódért felelős menedzsere türelmet kért a felhasználóktól, mivel elmondása szerint habár keményen dolgoznak a publikáláson, a lokalizációs fázis és a tesztelés több időt igényel még. Elmondása szerint a WUDT forráskódja péntek tájékán jelenhet meg, amellyel egy időben újra letölthető lesz az eszköz.

Operációs rendszer

Operációs rendszer videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

phoenix_art 2009-11-25 13:00:34

Egy újabb ms baki...

Legfrissebb hozzászólások

Hogyan tartóztatták le a Megaupload...
" Xar ügy..."

2012-02-08 23:56:42

Hogyan tartóztatták le a Megaupload...
"Nem értem mi a bajod, először talán keress rá!..."

2012-02-08 20:41:21

Hogyan tartóztatták le a Megaupload...
"Igazából a kiadók ezzel akarták megakadályozni, hogy egy Amazon-hoz hasonló..."

2012-02-08 20:36:02

Hogyan tartóztatták le a Megaupload...
"M4A3 ehhez csak gratulálni tudok....."

2012-02-08 19:22:55

17 furcsa tény a Facebook...
"Hm nos biz ezek fenti alkalmazások korcsoport függöek,általában,hisz 15-30..."

2012-02-07 08:53:44