Hirdetés

Új-Zéland betiltotta a szoftveres szabadalmakat



|

A vezető helyi informatikai szövetség történelmi jelentőségűnek tartja a lépést.

Hirdetés

Ugyan az Európai Unió jogszabályai szerint elméletileg a szimpla programkódok önmagukban sosem voltak találmánynak vagy technológiának nevezhetőek, ám ettől függetlenül tegnap mégis Új-Zéland vált az első országgá, ahol konkrétan betiltották a tisztán szoftveres szabadalmak megadását. Sejthetően az eddig odaítéltek továbbra is érvényesek.

Hirdetés


A reformjavaslatot formálisan még 2008-ban vetették fel a parlamentben, ám főként a nagyobb szoftvercégek erős lobbitevékenysége miatt 5 éven keresztül vitáztak róla a támogatói és ellenzői, míg végül tegnap egy konkluzív 174-4 arányú szavazással sikerült elfogadni. Támogatói szerint a szoftveres szabadalmak rosszat tesznek az új-zélandi fejlesztők versenyképességének, hiszen a szellemi tulajdonok birtokosai sokszor a magától értetődő „találmányaik” megsértésével a bíróságon próbálnak pénzt kizsarolni a valódi üzleti tevékenységet folytató cégekből.


Paul Matthews, Ausztrália legbefolyásosabb informatikai szövetségének vezetője (IITP, Institute of IT Professionals) az új törvény elfogadását nem csak melegen üdvözölte, de rögtön történelmi jelentőségűnek is titulálta. A szervezet korábbi kutatása szerint tagjainak 94 százaléka támogatta a reformot.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.