Hirdetés

Adózni kell a LAN-parti után a svédeknél



|

A szerencsejátékokat szabályozó bizottság félkarú rablóknak nézi a számítógépeket.

Hirdetés

A fősodratú informatikai sajtóban főként a The Pirate Bay kapcsán szóba kerülő Svédország illetékesei alaposan felbőszítették a helyi gamer közösséget, ugyanis a szerencsejátékokat szabályozó állami bizottság szerint innentől kezdve a LAN-partik szervezői adófizetési kötelezettséggel rendelkeznek. Az internetkávézóknak ettől függetlenül alapjáraton nem kell fizetniük, hiszen náluk elsősorban nem hálózati játéklehetőség miatt vannak LAN-ba kötve a PC-k.


Johan Röhr, a bizottság tanácsadójának tájékoztatása alapján a hatályba lépett törvény értelmében LAN-parti lebonyolítása céljából összekötött számítógépek játékgépeknek minősülnek, így ugyanúgy adót kell fizetni a működtetésük után, mintha kocsmai félkarú rablókról lenne szó. A sarc plafonja átszámítva körülbelül 1,13 millió forint, ráadásul a hatóság véletlenszerű ellenőrzéseit a vizsgált esemény szervezőinek kell állniuk.


A világ legnagyobb LAN-partiját egyébként egész véletlenül pont Svédországban rendezik, a DreamHacken nem szokatlan a 20 ezer látogató sem. A többség ráadásul a számítógépével együtt érkezik, így a szervezők sejthető módon alaposan felháborodtak a sarcon.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.