Hirdetés

Három év és 9200 munkás kell az Apple-űrhajó felépítéséhez



|

Az Apple hatástanulmánya szerint összesen 9200 építőmunkás kell a cég új kampuszának felépítéséhez. Az „űrhajót” legkorábban 2016-ban adhatják át.

Hirdetés

Az Apple kedden tette közzé az új cupertinói kampusz építésével kapcsolatos gazdasági hatástanulmányt. A vaskos, nyolcvankét oldalas dolgozat szerint a 261 128 négyzetméteres „űrhajó” felhúzásához 9200 teljes állásában foglalkoztatott építőmunkás háromévi megfeszített munkájára lesz szükség.

A Keyser Marston Associates által készített jelentés szerint a beruházás jelentősen hozzájárulhat Santa Clara County foglalkoztatási mutatóinak javításához, és komoly bevételeket termel a megyének.

 

Az Apple 2016-ig több mint hétezer új munkavállalót szeretne szerződtetni; a vállalat és dolgozóinak fogyasztása „41 ezer munkahelyet teremthet” a környéken.

 

A cég számításai szerint az új kampusz felállítása révén évi 32 millió dollárral nőhetnek Santa Clara ingatlanadóból származó bevételei. Az Apple 66 millió dollárt fektet a régió infrastruktúra-fejlesztési projektjeibe – köztük a környező az utak és közterek felújításába.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.