Hirdetés

Spotify-riválison gondolkozik az Apple



|

Emellett az androidos iTunes bevezetését is fontolgatja az Apple.

Hirdetés

A Billboard beszámolója szerint az Apple jelenleg a nagyobb lemezkiadók vezetőivel tárgyal azzal kapcsolatban, hogy elindíthassák a saját, on-demand rendszerű zenei streamszolgáltatásukat, amellyel többek között a Spotify és a Beats babérjaira törnének. A megbeszélések több forrás szerint is még kezdeti stádiumban vannak. 

Hirdetés

A hírek ezen felül arról is szólnak, hogy az Apple fontolgatja az Android platformra egy iTunes Áruház app kiadását. Természetesen a cupertinói cég egyik kérdésben sem nyilatkozott. A jelentések ugyanakkor jó eséllyel igazak, ugyanis az iTunes szebb napokat is élt már meg. 

Statisztikai adatok szerint az iTunes platform letöltései 13 százalékkal csökkentek, éves viszonylatban a digitális számok eladásai pedig 11 százalékkal mentek mínuszba. Eközben a Spotify, a Pandora és a YouTube valósággal szárnyalni készülnek: Amerikában 1,4 milliárdot szedtek be tavaly az előfizetésekből, ami 39 százalékos növekedés egy év alatt. A stratégia keretében egyébként úgy tudni, hogy az Apple az iTunes Radio szolgáltatását is külön appba ülteti az iOS 8-ban. 

 

Fotó: iMore

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.