Hirdetés

Szeptember elején mutatják be az iPhone 6-ot



|

Kevéssel ezután a boltokba is kerül, így továbbra is valószínű a szeptember 19-i dátum.

Hirdetés

Egyre több pletyka kering az iPhone 6 pontos megjelenése körül, így kezd körvonalazódni, hogy nagyjából mire számíthatunk az Apple következő okostelefonjával kapcsolatban. A MacRumors egy megbízhatónak nevezett forrására hivatkozva azt állítja, sikerült leszűkíteniük a lehetőségek számát

Hirdetés

Az iPhone 6 tömeges átszállítása Kínából Amerikába augusztus utolsó két hetében esedékes, emiatt pedig nagyon valószínű, hogy a készülék hivatalos bemutatójára szeptember elején kerít sort az Apple. A bolti elérhetőség nagyjából másfél héttel azután lesz esedékes, de még mindenképpen szeptemberben. 

Mindezt nagyban valószínűsíti, hogy az iPhone 5 esetében ezek a dátumok szeptember 12. és 21., az iPhone 5S-nél szeptember 10. és 20. voltak. Bár tegnap egyes források szeptember 25-re tették a megjelenést, a trendszerinti pénteki megjelenés inkább a szeptember 19-i vagy 26-i dátumot valószínűsíti. Azt még mindig nem tudni, hogy vajon az optikai képstabilizálással és nagyobb tárhellyel újító, prémium 5,5 hüvelykes változat is ekkor érkezik-e. 

 

Fotó: Tomas Moyano, Nicolas Aichino

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.