Hirdetés

Két Google Nexus készüléken dolgozik az HTC



|

A jelentésekkel párhuzamosan egy frissített Nexus 6P is felbukkant a Geekbenchen.

Hirdetés

Régóta szólnak a pletykák arról, hogy az idei Google Nexus készülékek gyártásába az HTC is besegít. Evan Blass úgy tudja, egyenesen két eszközt is gyárt majd Android N-nel a Google-nek a vállalat. 

Hirdetés

Az M1 és S1 kódnéven futó készülékeket gyorsan felkapták a jelentésekben. Összességében annyit tudunk, hogy az HTC két új Nexust fejleszt a Google számára, amelyek lehetnek okostelefonok, táblagépek vagy más termékek is. 

Egyelőre Marlin és Sailfish kódnév alatt futnak, természetesen a megjelenéskor már nem így hívják majd egyiket sem. Az elnevezések mindenesetre utalnak a Nexus projektekre. 

A Marlin jó eséllyel egy felújított Nexus 6P, amelyről a jelentésekkel párhuzamosan benchmark-eredmények is előkerültek. Ezek alapján 4 GB RAM és feltehetően a Snapdragon 820-as processzor dolgozik majd benne. 

Természetesen a Nexus készülékek kizárólag az Android N hivatalos megjelenésekor láthatnak napvilágot, így még várnunk kell rájuk. 

Az HTC nevéhez kötődik a Google Nexus One okostelefon, illetve 2014-ben tőlük kaptuk a Nexus 9 táblagépet. Az HTC 10 most szintén népszerűnek ígérkezik, de feltehetően nem annak a dizájnjegyeit vennék át a következő Nexusok. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.