Hirdetés

Komoly üzletet kötött a Blackberry



|

A KPMG olasz kirendeltsége továbbra is bízik a gyártóban.

Hirdetés

A média és befektetők által is folyamatosan ostromolt Blackberry a hét elején számos vezető napilapban nyílt levelet tett közzé, amely szerint a közvélekedéssel ellentétben közel sincs vége a vállalatnak, a nagy átalakítások pont a versenyképességét hivatottak visszaállítani.

Hirdetés


Sajnos a dokumentumban ennek alátámasztására csak két számszerű adatot közöltek, ám azok pozitív jellege ellenére túlságosan messzemenő következtetéseket nem lehet levonni belőlük. Úgy tűnik a cégnek várnia kellett volna néhány napot a nyugtatgatással, ugyanis most már beleírhatnának egy valóban bizalomgerjesztő fejleményt is.


A Blackberry tegnap kiadott sajtóközleménye alapján a világ egyik legnagyobb auditálási szolgáltatásokat nyújtó multicégének olasz leányvállalata elkötelezte magát a Blackberry Enterprise Service 10 használata mellett, továbbá rögtön 3500 darab okostelefont rendelt a vállalattól. A KPMG bevásárlása természetesen csak egy kisebb megnyert csatát jelent a gyártó számára, azonban hónapok óta ez az egyetlen minden további nélkül pozitívnak nevezhető fejlemény a gyártó háza tájáról.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.