Hirdetés

7 évnyi frissítéssel és VPN-nel támad a Google Pixel 8 és a Pixel 8 Pro



|

Bemutatkoztak a Google 2023-as okostelefonjai.

Hirdetés

A Google először a 2010-ben útjára indított Nexus-szériával próbálta megmutatni, mire képes az Android általa finomhangolt, "gyári" formája, ennek a projektnek azonban még egészen hullámzó minőséget adott, hogy szinte minden generációját egy másik gyártó rakta össze.

Ezen változtatott a 2016-ban színre lépett Pixel-sorozat, amelyet már teljes egészében a keresőóriás tervez, beleértve a házon belüli fejlesztésű Tensor-processzorokat is. A vállalat már jó előre elárulta, hogy október 4-én kerül sor a legfrissebb Pixelek leleplezésére, ami végül így is alakult.

Hirdetés

A bejelentés persze nem sok újdonságot tartogatott, mivel az elmúlt hetek során szinte minden kiszivárgott a Pixel 8-ról és a Pixel 8 Próról. Ahogyan arra számítani lehetett, mindkét készülék a Tensor G3 SoC-ot használja, amely a Samsung 4 nm-es gyártástechnológiájára épül, 9 magot (1 db Cortex-X3, 4 db Cortex-A715, 4 db Cortex-A510) kínálva.

A csúcsot képviselő Pro-kiadás egy 6,7 hüvelykes LTPO OLED kijelzőt kapott 120 Hz-es képfrissítéssel és 2400 nites maximális fényerővel, a felületi védelemről pedig a Gorilla Glass Victus 2 gondoskodik. Ezzel szemben a normál Pixel 8 LTPO OLED megjelenítője 6,2 hüvelykes, a csúcsfényereje 2000 nit, és csak az első generációs Gorilla Glass Victus feszül rajta.

További különbség, hogy a Pixel 8 Pro esetében mind a négy tárhelyopció (128/256/512 GB/1 TB) mellé 12 GB memória jár, míg a Pixel 8 csak 128 és 256 GB-os variánsokban érkezik, mindkettőben 8 GB RAM-mal. A legfontosabb eltéréseket persze idén is a hátoldalon, a kamerarendszer környékén kell keresnünk.

A Pixel 8 Próba egy 3 lencsés összeállítás került, amelyben egy 50 MP-es széles látószögű, egy 48 MP-es telefotó és egy 48 MP-es ultraszéles látószögű szenzor rögzíti a felvételeket. A lencsék mellett itt egy Melexis MLX90632 hőmérséklet-szenzor is megbújik, ám ez tényleg csak a hőmérséklet pontos mérésére szolgál, vagyis nincs összefüggésben a képalkotással.

Ezzel szemben a sima Pixel 8-ban egy 50 MP-es széles látószögű és egy 12 MP-es ultraszéles látószögű hátlapi kamera dolgozik, tehát nincs dedikált telefotó lencse, és az extra hőmérsékleti szenzorról is le kell mondanunk. A jó hír, hogy mindkét modellbe egy új, ultraszéles látószögű előlapi kamera került, 10,5 MP-es felbontással. Ami az akkumulátorokat illeti, a Pixel 8 Pro egy 5050 mAh-s, legfeljebb 30/23 W-al (vezetékes/vezeték nélküli) tölthető telepet kapott, míg a Pixel 8-ban egy 4575 mAh-s akku található, 27/18 W-os maximális töltéssel.

Talán a specifikációknál is izgalmasabb, hogy a készülékekhez ingyen VPN-szolgáltatás jár, a Google pedig ezúttal minden korábbinál hosszabb, 7 évnyi szoftveres és biztonsági támogatást ígér. A keresőóriás az utóbbival nemcsak az androidos konkurenciát, de az Apple-t is lemossa a pályáról, mivel az almás cég jellemzően 5 évig szállítja az iOS új verzióit a régebbi iPhone-okra.

A szürke, barack és fekete színben támadó Pixel 8 Pro 899 euróról, a kék és fehér kivitelben választható Pixel 8 Pro 1099 euróról indul. Magyarországi forgalmazás továbbra sincs, viszont az idén először már Ausztriában is megvásárolhatók az Android 14-gyel szállított Google-mobilok, így nem kell értük olyan messze menni, mint korábban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.