Hirdetés

A Fotók apptól és az iCloudtól is megszabadítana az iPhone-okon az EU



|

Az Európai Bizottság szerint az Apple-nek több gyári alkalmazást és szolgáltatást is törölhetővé kellene tennie.

Hirdetés

Március elején életbe lépett az Európai Unió digitális piacokról szóló jogszabálya (Digital Markets Act, DMA), ami a jogalkotók szándéka szerint egyenlőbb versenyfeltételeket teremt a befolyásos digitális platformokon, megakadályozva, hogy azok üzemeltetői a kiváltságos helyzetükkel visszaélve monopóliumot gyakoroljanak a piac felett.

Ennek jegyében az új regula mélyreható változtatásokat kényszerített ki például a Google keresőben és a Windowsban is, a leginkább viszont az iPhone-t hajtó iOS-t érintette, itt ugyanis az Apple-nek fel kellett adnia az operációs rendszer szigorú zártságát, utat nyitva a külsős alkalmazásboltok és a harmadik féltől származó böngészőmotorok előtt. Csakhogy az Európai Bizottság nem elégedett azzal, ahogy az érintettek a DMA előírásaihoz igazodnak, így az Alphabet és a Meta mellett az Apple ellen is nyomozást indított, ami végső soron a gyári iOS-es alkalmazások törölhetőségében is újabb változtatásokhoz vezethet.

Hirdetés

Az Európai Bizottság versenyjogi biztosa, Margrethe Verstager ugyanis a vizsgálat okait részletező közleményben azt írja, hogy az Apple elmulasztotta több gyári alkalmazás eltávolításának lehetővé tételét, konkrétan kiemelve a Fotók appot, ami az iPhone-okon a kép- és videógaléria szerepét tölti be, valamint szerkesztési funkciókat is kínál. Verstager megjegyzése tehát arra utal, hogy ha a Bizottságon múlik, a vizsgálat lezárultával az Apple akár ezt is törölhetővé teheti.

Csakhogy ez a gyakorlatban komoly akadályokba ütközhet, az egyik veterán Apple-blogger, John Gruber legalábbis az ügyet kommentálva felhívta rá a figyelmet, hogy a Fotók nem egy szimpla alkalmazás, hanem rendszerszintű integrációval bír, ráadásul ezen keresztül zajlik a többi app hozzáférésének korlátozása is a képeinkhez. Így pedig az alkalmazás lecserélésével a külsős fejlesztők megoldásainak is meg kellene adni ezt a magas jogosultságot, ami biztonsági kockázatot jelenthet.

Ezzel pedig még nincs vége, Verstager ugyanis azt is kifogásolja, hogy az Apple nem tette lecserélhetővé az iCloudot, mint az iOS alapértelmezett felhős platformát, ami még összetettebb kérdéseket vet fel, hiszen gyakorlatilag erre a szolgáltatásra épül a teljes almás ökoszisztéma. A vizsgálat mindazonáltal csak nemrég kezdődött, így még sokáig tarthat, mire kiderül, hogy a cupertinóiaknak milyen változtatásokat kell még eszközölniük a Bizottság megnyugtatására.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.