Hirdetés

A Windows 11-be is beköszönt a Wi-Fi 7 támogatás



|

Egyelőre még csak tesztüzemmódban, de már a Microsoft operációs rendszere is támogatja az új, gyorsabb szabványt.

Hirdetés

Négyévnyi várakozás után a technológiáért felelős Wi-Fi Alliance januárban hivatalosan is véglegesítette a Wi-Fi 7 szabványt, amely a 2020-ban elfogadott Wi-Fi 6E-nél jelentősen gyorsabb, akár elméleti 40 Gbps-os adatátviteli sebességet is támogat. A lakosság körében még az előző generáció sem terjedt el széles körben, ám a piacon máris felbukkantak az első Wi-Fi 7 kompatibilis laptopok, így a Microsoftnak is fel kell vennie az tempót.

Ennek jegyében a redmondiak most a Windows 11-be is elhozták a Wi-Fi 7 támogatását, igaz, egyelőre csak nagyon szűk körben téve elérhetővé a megoldást.

Hirdetés

A Microsoft ugyanis a Windows Insider tesztprogram korai, Canary csatornáján kezdte az offenzívát, ami azt jelenti, hogy még a fejlesztői (Dev Channel) csatornán is várni kell rá, vélhetően néhány hetet. A Wi-Fi 7 a 26063-as számú előnézeti verzióban (Preview Build) debütált, a cég pedig egy képernyőfotót is megosztott arról, mit kell látniuk a kompatibilis hardverrel bíró felhasználóknak a Gépház vonatkozó menüjében.

Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy az IEEE 802.11be néven is ismert szabvány mikor érkezhet meg a Windows 11 nyilvános kiadásába, de a Canary Channel és a hivatalos rajt között többnyire legfeljebb néhány hónap szokott eltelni. Sietségre persze semmi ok, hiszen jelenleg egyébként sem óriási a kínálat a Wi-Fi 7-kompatibilis számítógépek között, ilyenek például a Razer Blade 16 és az MSI Alpha notebookok.   

Ha részletesebben is érdekel, hogy a sebességen túl milyen fontos fejlesztéseket tartogat az új szabványt, ezt a cikkünket ajánljuk, amelyben a téma mélyére ástunk.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.