Hirdetés

A zsarolóvírus újabb nagy áldozata: 40 millió dollárt fizetett ki egy biztosító



|

A cég egy héttel a támadás után sem talált jobb megoldást, mint hogy kielégítse a hackercsapat követelését.

Hirdetés

A zsarolóvírusok már régóta a kibertámadásokkal foglalkozó hackerek egyik legkedveltebb eszközei, és az egyéni felhasználók mellett akár nagyobb vállalatok teljes rendszerét is képesek megbénítani a komolyabb szoftverekkel.

Az egyik ilyen az orosz Evil Corp Hades nevű vírusa, amelyet 2019-ben megfékeztek az amerikai hatóságok, viszont e szoftver alapján készített ransomware blokkolta nemrégiben a chicagói CNA biztosító teljes rendszerét.

A jelentések alapján a Phoenix hackercsapat Phoenix Locker szoftvere volt felelős a támadásért, amellyel május 12-én a CNA adatait sikerült zárolni, a csapat pedig 60 millió dolláros váltságdíjat kért a feloldásért.

Hirdetés

A jelek szerint a felek megegyezésre jutottak, de a CNA-nak így is jelentős összeget kellett fizetnie.

A Bloomberg értesülései alapján kiderült, hogy a CNA először ignorálta a Phoenix követelését, de nem tudott megbirkózni a zsarolóvírussal.

Így a cég végül beadta a derekát, és 40 millió dollárért cserébe a támadók feloldották a rendszert megbénító vírust.

A CNA nem kommentálta az esetet, viszont ez az eddig legnagyobb összeg, amelyet hivatalosan egy vállalat kifizetett a ransomware támadók számára. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.