Hirdetés

Az EU-n kívül is nyugodtan netezhetsz a Revolut új szolgáltatásával



|

Magyarországra is beköszönt a fintech cég újdonsága, ami végleg megszabadít a roaming díjak rémétől.

Hirdetés

Az Európai Unió jóvoltából az Európai Gazdasági Térségen belül utazgatva már 2017 óta nem kell roaming díjakat fizetnünk, az ennek alapjául szolgáló regula érvényességét pedig 2022-ben 10 évre meghosszabbították, így még jó ideig fedezve vagyunk.

Az EGT államokat elhagyva viszont életbe lép a régi rendszer a többnyire igencsak borsos és nehezen átlátható díjakkal, ám a jó hír, hogy a Revolutnak erre is van megoldása, amit immáron a magyar ügyfelek is igénybe vehetnek.

Az alapvetően elektronikus banki szolgáltatásokban utazó cég még februárban indította útjára a saját eSIM csomagjait, melyek eleinte csak az Egyesült Királyságban voltak elérhetők, március 25-én viszont több más régióra, köztük Magyarországra is kiterjesztették ezt a funkciót. Az eSIM révén bármely Revolut-ügyfél külföldön is felhasználható adatforgalmi keretet vásárolhat magának, így nem jöhetnek szóba váratlan adatroaming költségek.

Hirdetés

Ehhez ugyan eSIM-kompatibilis mobilra van szükségünk, cserébe viszont nem szükséges kutakodni a telefonok specifikációjában, mivel a Revolut alkalmazás eleve csak a megfelelő készülékeken dobja fel a lehetőséget. Az eSIM aktiválásához az Életmód > eSIM menüpontba kell navigálni az app főoldaláról, ahol egy rövid összefoglaló áttekintése után különböző helyi, regionális és globális adatcsomagok között választhatunk.

Az utóbbiak a világ 108 országában felhasználhatók, a legolcsóbb opció az 1 hétre szóló 1 GB-os adatkeret 3100 forintért, a legdrágább pedig a 23 920 forintot kóstáló 20 GB-os csomag, amit viszont már 30 napon át vehetünk igénybe. A Revolutnak emellett van egy bevezető akciója is: aki május 1-ig aktiválja az eSIM kártyát, az 7 napra szóló, 100 MB-nyi ingyen adatforgalmat kap.

A Revolut Ultra ügyfelek esetében még ennél is egyszerűbb a képlet, mivel ők minden hónapban 3 GB-os adatkeretre jogosultak. Fontos, hogy a Revolut eSIM csak internetes hozzáférést kínál, vagyis hagyományos telefonálásra és SMS-ek küldésére nem nyújt lehetőséget.  A megoldással mindenesetre tovább bővült a neobank utazási szolgáltatásainak köre, az alkalmazáson keresztül ugyanis egyebek mellett már szállást és helyi programokat is foglalhatunk, valamint nemzetközi utasbiztosítást is köthetünk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.