Hirdetés

Elindult a program, amin keresztül bárki pénzt kereshet a ChatGPT-vel



|

Egyelőre még csak a tesztüzemmód fut, de az OpenAI-nak nagy reményei vannak a projekt kapcsán.

Hirdetés

Az okostelefonos operációs rendszerek háborúja látványosan megmutatta, mennyit számít egy platform sikerében, ha a független fejlesztők is maximálisan támogatják, hiszen az évek során a Windows Phone és a BlackBerry 10 is belebukott abba, hogy lényegesen kevesebb harmadik féltől származó alkalmazást és szolgáltatást támogattak, mint az iOS és az Android.

A ChatGPT mögött álló OpenAI talán ebből is tanulva januárban útnak indította a saját alkalmazásboltját, ahol a felhasználók a ChatGPT szöveggenerátor mögött dolgozó GPT nagy nyelvi modell egyedileg módosított, különböző célokra optimalizált verzióit tehetik elérhetővé, most pedig újabb mérföldkőhöz ért a program.

Hirdetés

A vállalat ugyanis nemrég az X felületén adta hírül, hogy "amerikai fejlesztők egy kis csoportja" már a használati statisztikák alapján meghatározott bevételekre tehet szert a GPT Store-ban forgalmazott saját GPT-verzióival. A poszt szerint az OpenAI egy virágzó ökoszisztémát akar létrehozni, ahol az alkotók kreativitása nem marad jutalom nélkül, a tesztüzemmód célja pedig a lehető legjobb együttműködési forma megtalálása ehhez.

A fejlemény nem a semmiből jött, a ChatGPT üzemeltetője ugyanis már a januári bejelentéskor sem csinált titkot belőle, hogy a végcél az egyedi GPT-modellek jövedelmezővé tétele a független fejlesztők számára. Ezzel pedig az OpenAI is jól jár, hiszen minél több leágazása születik, a GPT technológia annál nagyobb szeletet hasíthat ki a generatív mesterséges intelligencia rohamosan terjeszkedő piacából.

Az továbbra sem ismert, hogy a cég mennyit fizethet a partnereknek, de a bejegyzés alapján ez még nincs is véglegesítve, így korai lenne találgatásokba bocsátkozni. Annyi bizonyos, hogy a program sikere nagyban függ a ChatGPT hosszabb távú teljesítményétől is, ám egyelőre nem tűnik úgy, hogy az OpenAI megoldása elvesztené az előnyét, hiszen a Microsoft-féle Copilot ugyancsak a GPT-re épül, a Google által létrehozott Gemini pedig még mindig nem érte el a ChatGPT szintjét technológiailag.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.