Hirdetés

Előkerült az iPhone korai prototípusa, ami még félig iPod volt



|

Az okostelefonok történetének egy eddig nem látott szeletét tárta fel az Apple egykori alelnöke.

Hirdetés

Ma már alapvetésnek számít, hogy az okostelefonok érintőképernyővel érkeznek, de a 2007-ben piacra dobott iPhone sikere előtt még nem volt egyértelmű, hogy ez lesz a követendő irány, hiszen akkoriban a QWERTY-billentyűzetes BlackBerryk dominálták a piacot.

A nyerő receptet pedig az Apple sem azonnal találta meg, az iPhone fejlesztésének kezdeti szakaszában ugyanis még egy telefonálásra is használható iPodban gondolkodtak, melynek egyik prototípusát most nem más, mint a fejlesztést vezető Tony Fadell, az almás cég 2008-ban távozott alelnöke tárta a világ elé.

Hirdetés

Az iPod atyjaként ismert Fadell a TechCrunchoz juttatta el az alábbi fotót, amin teljes pompájában csodálhatjuk meg az iPod-iPhone hibridet. A leginkább a 2004-ben piacra dobott iPod Mini dizájnjára hajazó készülék alsó része elforgatható, így választhatunk, hogy az MP3-lejátszóról ismert kerek csúszkát, vagy a számsort használjuk.

Fadell elmondása szerint egy külsős gyártótól kapták a kamerával is ellátott prototípust, amely így akarta bizonyítani, hogy képes lenne kiszolgálni az Apple igényeit. Érdemes megjegyezni, hogy a mobil ezüst-fekete színösszeállítása mennyire hasonlít a majdani első generációs iPhone-ra.

A történethez hozzátartozik, hogy az Apple akkoriban kezdett telefongyártásban gondolkodni, amikor észlelhetővé vált, hogy a rohamosan fejlődő mobilok előbb-utóbb kiszorítják majd a piacról dedikált MP3-lejátszókat. A cupertinóiak fő bevételi forrása ekkor még magasan az iPod volt, így az átrendeződés komoly veszélyt jelentett a cégre nézve. Az Apple először a Motorolával fogott össze, a partnerségből megszületett ROKR viszont komoly csalódást okozott, Steve Jobs ezért úgy döntött, hogy házon belül kell megoldani a feladatot.

Fadell visszaemlékezése szerint a 2011-ben elhunyt vezérigazgató volt az, aki a végsőkig erőltette az iPod clickwheeljének használatát, ám végül ő is belátta, hogy ez a megoldás nem elégséges a zenelejátszóénál sokkal szerteágazóbb funkciókkal bíró telefon kezeléséhez. Az egykori alelnök nemrég adta ki a Build cí könyvét, amelyben többek között az Apple-nél eltöltött éveiről is részletesen mesél.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.