Hirdetés

Elveszíti egy hasznos funkcióját a Google Naptár



|

A Google átszervezi az Android emlékeztetőit, ami szervesen érinti a Naptár alkalmazást is.

Hirdetés

A Google Naptár 2009 óta segíti a mobilos és asztali felhasználókat a mindennapjaik megszervezésében, hosszú pályafutása alatt pedig több lényeges változtatáson is átesett, mire elnyerte a mai formáját.

Most újabb reformok elé néz az androidos alkalmazás, ám nem biztos, hogy ennek mindenki örülni fog, a jelek szerint ugyanis az átalakulással kénytelenek leszünk elbúcsúzni a Google Naptár egyik hasznos funkciójától is.

Hirdetés

A 9to5Google még a múlt hónapban szúrta ki, hogy az appon belül a Google Feladatok váltja majd a régi Emlékeztetőket, a Feladatok azonban már nem támogatja a helyalapú Asszisztens-emlékeztetőket. A portál azóta még mélyebbre túrt a Naptár 2022.26.x verziójának kódjában, amelyből kiderült, hogy egyetlen gombnyomással tudjuk majd Feladatokká konvertálni az Emlékeztetőket, a földrajzi helyhez kötött értesítések helyett pedig egy szimpla szöveggel kell majd beérniük a felhasználóknak.

Az Emlékeztetők ráadásul végleg elbúcsúznak a Naptárból, így nem lesz mód arra, hogy megtartsuk a régi típusú értesítéseket. A 9to5Google-nek ugyanakkor azt is sikerült kinyomoznia, hogy a Google Keep jegyzetei között tárolt Emlékeztetők nem konvertálódnak feladatokká, és manuálisan sem tudjuk majd őket átalakítani.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor élesedhet a változtatás.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.