Hirdetés

Ez lesz a világ első 5,5 G-s telefonja



|

Az új kommunikációs szabvány háromszor gyorsabb a normál 5G-nél.

Hirdetés

A 3GPP 2016-ban mutatta be a 4G-s technológiát sebességben és késleltetési időben is jócskán felülmúló 5G-s szabványt, amelyet aztán világszerte 2019-ben kezdtek élesben is telepíteni, s habár a lefedettségnek azóta sem sikerült elérnie az előző generációs hálózatét, a mai okostelefonok többsége már támogatja az új megoldást, beleértve az olcsóbb modelleket is.

A fejlődés pedig nem áll meg itt, az állami tulajdonú China Mobile ugyanis nemrég bejelentette a következő állomás, az 5,5 G-s kapcsolat rajtját, és már azt is tudjuk, melyik mobil fogja először keblére ölelni a technológiát.

Hirdetés

Pete Lau, a OnePlus alapítója ugyanis az X felületén osztott meg egy képet a készülékről, melynek kijelzőjén már az 5,5 G-t jelképező "5GA" embléma virít. A telefon azonban nem egy OnePlus, hanem a szintén a BBK Electronicshoz tartozó Oppo aktuális csúcsmodellje, a Find X 7 Ultra, amit még januárban dobott piacra a márka.

Az 5,5 G-t elérhetővé tévő frissítést nemcsak ez a készülék fogja megkapni, hanem a normál Oppo Find X7 is, holott abban nem az Ultrát is hajtó Qualcomm Snapdragon 8 Gen 3 chipset, hanem a MediaTek Dimensity 9300 dolgozik. Ez pedig arra utal, hogy más mobilokon is beköszönhet az új szabvány, amelyekben ezek az erőforrások teljesítenek szolgálatot. A China Mobile ennek kapcsán arra számít, hogy évente kb. 20 készülékkel fog bővülni az 5GA-kompatibilis eszközök köre.

A felhasználóknak ez azért remek hír, mert az 5,5 G az ígéret szerint 300%-kal gyorsabb a normál 5G-s kapcsolatnál, akár maximum 10 Gbps-os letöltési és 1 Gbps-os feltöltési sebességet téve elérhetővé. A China Mobile úgy tervezi, hogy év végéig több mint 300 kínai városban indítja el az 5,5 G-s szolgáltatását.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.