Hirdetés

Jövőre jön az összehajtható, 5G-s Huawei mobil



|

Maga Richard Yu, a Huawei ügyvezetője erősítette meg az 5G-s, összehajtható okostelefon 2019-es érkezését.

Hirdetés

Miközben mindenki a Huawei Mate 20-as szériára figyelt, Richard Yu, a kínai gyártó fogyasztói üzletágának ügyvezetője csendben elárult egy nagy érdekességet. 

Hirdetés

Az ügyvezető megerősítette, hogy a Huawei sokat pletykált összehajtható mobilra jövőre érkezik. Azt is hozzátette, hogy ez a modell már a következő-generációs vezeték nélküli szolgáltatást, az 5G-t is támogatja majd. 

Erről árulkodott korábban a World Economic Forum alkalmából Ken Hu elnök is, aki elsőként mondta el, hogy a gyártó első 5G-s készüléke egyben az összehajtható mobil is lesz. Szerinte júniusban mutatkozhat be az újdonág. 

Yu szeptemberben azt mondta egy német lapnak, hogy az összecsukható mobilok akár még a PC-ket is leválthatják

Ha minden a jelenlegi tervek szerint alakul, akkor a Samsung mindenkit megelőzve mutatja majd be az összehajtható mobilját, a Galaxy F-et. Ezt már november 7-én megvillantja a gyártó, a rendes bemutatóra pedig a 2019-es CES-en, januárban kerül sor. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.