Hirdetés

Jövőre kezdődhet a Tesla izmosabb akkujainak gyártása



|

Az új cellák nem csak a hatótávot növelik, de az autók összeszerelését is meggyorsítják.

Hirdetés

A Tesla még 2020 őszén harangozta be, hogy a jövőben új típusú akkumulátorokra vált, amelyek 16%-kal megnövelik az elektromos autók hatótávját. A cég saját gyártókapacitást épít a "4680" néven emlegetett cellák előállításához, ám Elon Musk közlése szerint ennek elkészülte után is fenntartják majd a kapcsolatot az olyan külsős beszállítókkal, mint a Panasonic, az LG és a CATL.

A Nikkei Asia nemrég publikált jelentése szerint a Panasonic pedig jó úton jár, hogy elkezdhesse a 4680-as lítium-ion akkuk gyártását, ami így akár már a jövő év elején beindulhat.

Hirdetés

A portál úgy értesült, hogy ennek érdekében a Panasonic nagy erőkkel bővíti a wakayamai (Japánban található) üzemét, ami 700 millió dollárnyi jent emészthet fel. A komplexum éves kapacitása 10 gigawatt lehet, s ezzel 150 ezer jármű előállítását fedezheti (a Tesla tavaly egész évben 936 ezer autót szállított le). Az új gyár mellett azonban a vállalatóriásnak további, kifejezetten az elektromos autók akkumulátoraira koncentráló egységei is működnek Japánban és az Egyesült Államokban.

A 4680-as akkuk összességében 20%-kal lehetnek erősebbek a jelenleg használt technológiánál, de nem ez az egyetlen előnyük: kétszer akkora méretben ötszörös kapacitást kínálnak, amivel nagyban meggyorsítják az összeszerelést. Ez pedig a várakozások szerint 10-20%-kal faraghatja le a gyártási költségeket.

Magyarán a 4680-as cellákkal egységnyi idő alatt kevesebb pénzből több Tesla készülhet, melyek hatótávban is többet tudnak majd. A legdrágább Model S elméleti hatótávja egyetlen feltöltéssel 650 km, az új akkuk ezt akár 750 km-ig is feltornázhatják.

A Reuters kérdésére válaszolva a Panasonic nem erősítette meg a Nikkei Asia értesülését. A cég csak annyit árult el, hogy pillanatnyilag több lehetőséget is vizsgálnak a tömeggyártás kapcsán, köztük egy tesztgyártósorral, amely még ebben az évben szolgálatba áll.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.