Hirdetés

Lehet, hogy pár év múlva már hűthető sátrakban élhetjük túl a Szigetet



|

Egyelőre kísérleti fázisban van a találmány, amely leírva inkább sci-finek tűnik, pedig tényleg működik.

Hirdetés

Sajátos, de hiánypótló megoldást kínál a klímaváltozásra a Connecticuti Egyetem egyik kutatója: hűthető szövetet hozott létre, amelyekből sátor formázható. Az eddigi vízlepergető, szélálló és esetleg hőszigetelő megoldásokkal szemben ez a high-tech anyag akár hat Celsius-fokkal is képes lehűteni a sátor belsejét - írja a 24.hu.

Azaz fülledt, fullasztó levegő helyett ezentúl a kinti hőmérsékletnél jóval kellemesebb időben aludhatnak például a fesztiválok lakói akár kora délután is, pont úgy, mintha légkondicionáló működne a sátorban.

Hirdetés

Feltalálója, Al Kasani azt vizsgálta, hogyan hűtik magukat a növények: azt találta, hogy a talajból felszívott víz  kifejezetten hatékony módszer, és kíváncsi volt, mesterséges szövettel is működik-e.

Működött: a sátor felületén található titán nanorészecskék az alsó részen elhelyezett víztározóból vizet szívnak ki és szétterítik a felületen, a párolgás pedig hatékony hűtő.

Kasani becslése szerint a hűtéshez mindössze egy gallon (3,78 liter) víz kell, ezzel akár 24 órán keresztül is hűvösen tartható a sátor. Arra nem vennénk mérget, hogy a következő Sziget már ettől lesz elviselhetőbb, de reméljük, ebben az életben még kipróbálhatjuk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.