Hirdetés

Megfizethető, elegáns és otthon javítható mobilokkal jelentkezett a Nokia gyártója



|

Hivatalosan is bemutatkozott a HMD Pulse széria, ami a jelek szerint betartja a gyártó korábbi ígéretét.

Hirdetés

A februárban megrendezésre került barcelonai Mobile Word Congress alkalmából a Nokia mobilok 2016-ban alapított finn gyártója, a HMD Global bejelentette, hogy a saját márkanevén futó okostelefonokat fog piacra dobni, amelyek a megfizethetőséget, a könnyű javíthatóságot és a trendi dizájnt tartják majd szem előtt.

Két hónappal és egy sokat eláruló szivárgással később be is mutatkozott az első széria a HMD Pulse, a Pulse+ és a Pulse Pro képében, amelyek egyike sem drágább 100 ezer forintnál, mégsem mutatnak rosszul és akár otthon is vállalkozhatsz a szerelésükre.

Hirdetés

HMD Pulse

A sort a mindössze 49 990 forintot kóstáló Pulse nyitja, a burkolat alatt egy Unisoc T606-os nyolcmagos processzorral, ami ugyan nem egy erőgép, de ezen az árszinten nem lóg ki a sorból. A 12 nm-es erőforrást 4 vagy 64 GB RAM támogatja, a tárhely viszont csak 64 GB lehet. A Pulse, a Pulse+ és a Pulse Pro nemcsak ugyanazt a processzort, hanem azonos kijelzőt is használnak: egy 6,65 hüvelykes LCD panelt kapunk 720 x 1612 pixeles felbontással és 90 Hz-es képfrissítéssel.

A kamerát illetően egy 13 MP-es, HD-videókat lövő és mesterséges intelligenciával felvértezett hátlapi egységgel számolhatunk, az előlapon pedig egy 8 MP-es szenzor lövi a szelfiket. Az 5000 mAh-s akku sajnos csak 10 W-os vezeték nélküli töltést támogat, cserébe viszont a felhasználók is kivehetik és elvégezhetik a cseréjét. A Pulse-széria otthoni javításához az iFixit terjeszti majd az alkatrészeket és az útmutatókat, a HMD által linkelt weboldalon viszont e sorok írásakor még csak Nokiákat találtunk. A Pulse valamikor május közepétől lesz elérhető, égkék és pink színekben.

HMD Pulse+

A trió középső tagja, a Pulse+ csak egy kicsivel drágább, 59 990 forintot kérnek érte, és ugyanaz az Unisoc T606-os chip dolgozik benne, azonos kijelzővel. Mit kapunk hát itt az extra pénzért? Egy valamivel jobb, 50 MP-es (AI) hátlapi a kamerát, valamint ezt a modellt már 128 GB-os tárhellyel forgalmazza a finn cég, amihez 4 GB, 6 GB vagy 8 GB memória is járhat.

A készüléken a másik kettőhöz hasonlóan microSD-kártyaolvasó és egy oldalsó ujjlenyomat-olvasó is helyet kapott, valamint az akku itt is 5000 mAh és 10 W-al tölthető. A HMD Pulse+ szintén május közepén érkezik meg hazánkba, gleccserzöld és éjkék színben.

HMD Pulse Pro

Végezetül pedig elérkeztünk az első HMD-mobilok legdrágább ajánlatát képviselő Pulse Próhoz, amely a maga 75 990 forintos árcédulájával még mindig jócskán 100 ezer forint alatt marad. Ahogy azt már tisztáztuk, itt is az Unisoc T606 chip és a 6,65 hüvelykes LCD-kijelző köszön vissza, a Pro-kiadás azonban két területen is rálicitál a középső modellre.

Az egyik a kamera, amiből itt kettő is jutott a hátlapra, egy 50 MP-es széles és egy 2 MP-es mélységérzékelős szenzor formájában, valamint az előlapon is egy 50 MP-es szenzor dolgozik. A másik extra a töltést érinti, mivel az 5000 mAh-s telep itt már 20 W-ot is támogat. A választható memória/tárhelyopciók a Pulse +-ból köszönnek vissza, ahogyan itt sem hiányzik a microSD-olvasó és az oldalsó ujjlenyomat-szenzor. A HMD Pulse Pro értékesítése ugyancsak májustól veszi kezdetét, gleccserzöld, mélytenger és alkonyatlila fantázianevű színekben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.