Hirdetés

Megizzasztotta a szenátus a YouTube, a TikTok és a Snapchat képviselőit



|

A platformoknak a fiatalok védelmében hozott intézkedésekről kellett beszámolniuk, a meghallgatáson a botrányba keveredett Facebook is szóba került.

Hirdetés

Az Egyesült Államok Szenátusának Kereskedelmi Bizottsága hónapok óta vizsgálja, hogy milyen hatással vannak a nagy közösségi oldalak a gyerekekre és a tinédzserekre, s hogy miként kezelik a kérdést az egyes platformok fenntartói.

Az egykori alkalmazott Frances Haugen által kiszivárogtatott bizalmas dokumentumok miatt az utóbbi időben leginkább a Facebook és az Instagram viselt dolgai voltak terítéken a médiában, a bizottság azonban nem csak a Zuckerberg-birodalom iránt érdeklődik.

Hirdetés

Nemrég zárult le ugyanis a Snapchat, a TikTok és a YouTube képviselőinek meghallgatása, ami nem csak azért fontos, mert ezek a legfiatalabb korosztály kedvenc szolgáltatásai, hanem azért is, mert ez volt az első alkalom, hogy a Snapchatet és a TikTokot is beidézte a testület.

A bizottságban helyet foglaló törvényhozók arról faggatták a megjelenteket, hogy cégeik milyen intézkedésekkel óvják az ifjabb korcsoportokat, a válaszok azonban végül nem oszlatták el a kérdezők aggodalmait.

A YouTube alelnöke, Leslie Miller arról beszélt, hogy a videómegosztó az automatikus lejátszás beállításának zárolhatóságán, illetve "egyéb szülői felügyeleti eszközökön" dolgozik a YouTube Kids alkalmazásban. A változtatások elvileg valamikor a következő hónapok során lépnek életbe, további részleteket viszont nem árult el.

A Snapchat részéről Jennifer Stout alelnök avatta be a kereskedelmi bizottságot, hogy egy "nemsokára" érkező frissítés után a szülők nagyobb betekintést nyerhetnek a gyermekeik felhasználói szokásaiba: megnézhetik, kikkel chatelnek a legtöbbet, s hogy milyen adatvédelmi beállításokat (pl. helyzet megosztása) engedélyeztek.

A TikTokot képviselő Michael Beckerman alelnök vallomása szintén nem bővelkedett a részletekben. A zenés-videós közösségi oldal szándékairól csak annyi derült ki, hogy új megoldásokon dolgozik a tartalmak "életkorhoz illő" élvezetéhez, s hogy új funkciók segítik majd a felhasználókat és a szülőket az algoritmus által feldobott tartalmak konfigurálásában.

A bizottság viszont jóval többet szeretett volna megtudni, így például azt, hogy mit tesz a YouTube és a TikTok, hogy kevesebb evési zavart és önkárosítást népszerűsítő tartalom jusson el a gyerekekhez, a Snapchatet pedig a platformon tevékenykedő drogdílerek miatt vonták kérdőre. Néhány szenátor továbbá a TikTok és a kínai állam aggasztó összefonódásának témáját is feszegette, Ted Cruz például úgy fogalmazott, hogy Beckerman kikerüli az erre vonatkozó kérdéseket.

A meghallgatás érdekes mellékzöngéje volt, hogy a három cég többször is a botrányba keveredett Facebookot igyekezett ellenpéldaként beállítani, amire Richard Blumenthal szenátor éles szavakkal reagált:

"A tanúvallomásukból úgy tűnik, hogy az önök védekezése az, hogy mások, mint a Facebook. A Facebooktól eltérőnek lenni azonban nem valódi védekezés. Az a mérce a csatornával egyenlő. Nem védekezés, ha azt mondod, hogy más vagy."

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.