Hirdetés

Nálunk van digitális oktatás, csak éppen alig ismeri valaki - de mit is tud a rendszer 2024-ben?



|

Többéves fejlesztés eredménye a bárki számára elérhető digitális oktatási platform, de a valóságban még mindig 10 kg-os iskolatáskákkal járnak a gyerekek iskolába. Utánajártunk, mit is tud a rendszer.

Hirdetés

"Nyissátok ki a könyvet a 43. oldalon, aki pedig nem hozott tankönyvet, az beírást kap a naplóba!"

- az ilyen és ehhez hasonló mondatokat mindenki jól ismeri, pedig ma már teljesen értelmüket vesztették, hiszen egy bárki számára ingyenesen elérhető, digitális felületen megtalálja az összes, NAT2020-ba tartozó tananyagot, sőt, ennél sokkal többet is, és még csak a 43. oldalra sem kell lapozni ahhoz, hogy az aktuális leckéhez ugorjon. Mindehhez pedig elegendő egy laptop, tablet, vagy akár okostelefon.

Az NKP-t, vagyis a Nemzeti Köznevelési Portált régóta fejleszti az Oktatási Hivatal mintegy 15-20 programozója és informatikusa, amely az idei év elején új szakaszába lépett. Ez a digitális platform nem csupán a papíralapú tankönyvek PDF-változata, hanem annál sokkal több, ami megkönnyítheti a tanárok munkáját, elhozhatja a könnyebb iskolatáskák idejét is, és ötletes megoldásaival a mai gyerekek figyelmét is jobban megragadhatja.

Sajnos azonban az előbbi mondatban vázolt felállás sok iskolában ma még utópia, csupán egy sci-fi álom, és miközben a diákok reggelente nehéz iskolatáskákkal indulnak útnak, a szülők is értetlenül néznek, hogy miért kapott a közoktatásban tanuló gyerek notebookot, ha egyszer nem is használják azt a mindennapos oktatásban.

Hirdetés

A válaszokat az Oktatási Hivatal szakembereit kérdezve kerestük, akik a legújabb NKP-fejlesztéseket is bemutatták. És igen, ez sokkal többet tud, mint azt bárki sejtené. Függetlenül annak tartalmától, a rendszer életképes... lenne, amennyiben beszivárogna a mindennapokba.

A kezdőoldalon azonnal kezdhetjük is a számunkra éppen fontos tananyag keresését
A kezdőoldalon azonnal kezdhetjük is a számunkra éppen fontos tananyag keresését

Digitális tankönyvek, okosfeladatok

Egyszerű megjegyezni az "oktatási csomópont" webcímét: www.nkp.hu. Itt alapvetően 5. évfolyamtól 12-ig megtalálható mindegyik, a közoktatásban kijelölt tankönyv, legyen szó bármely tantárgyról, sőt, az SNI-s (Speciális Nevelési Igényű) tanulók számára készült könyvek is bekerültek ebbe a digitális rendszerbe. A főoldal nem a manapság megszokott, látványos portál képét mutatja, hanem rögtön egy szűrő-szerű felületet kapsz, ahol évfolyamra és tantárgyra is pillanatok alatt szűkítheted a tartalmat - vagyis ez az, amikor az iskolatáskádban keresed a tankönyved.

A tankönyveket nem szimpla PDF-ben kapod meg, hanem az adott eszköz kijelzőjéhez igazodva, reszponzív webes tördeléssel. Ez azt jelenti, hogy miközben a tananyag azonos a nyomtatott könyvben találhatóval, az online verziót úgy alakították át, hogy az kényelmesen kezelhető legyen digitális eszközökön. Itt több illusztráció elfér, sőt, multimédiás betéteket is lehet találni szinte mindegyik leckénél. A hivatkozások sem maradtak ki, valamint a szolgáltatás teljes tartalmát elérő keresőmotor is nagy segítség lehet.

A tankönyveket Mobi és ePub formátumban is le lehet tölteni e-könyv olvasóra
A tankönyveket Mobi és ePub formátumban is le lehet tölteni e-könyv olvasóra

Bal oldalról egy apró, de annál hasznosabb menüt hívhatsz elő. Itt a betűméret változtatása mellett szövegkihúzó módot is aktiválhatsz, ilyenkor a rendszer akár jegyzetet is készít a megjelölt szövegrészekből. Tanároknak lehet hasznos a Prezentációs nézet, ha pedig az osztály egy része tankönyvet használ, te is választhatod a Tankönyv nézetet, hogy könnyebben kövesd a tanórát. Normál nézetben a jobb felső hamburger menü jó barátod lesz: itt tudsz egy kattintással ugrani a könyv, vagy az adott lecke bármely részére, és itt találod a könyv tartalmára fókuszáló keresőt is.

Szinte mindegyik lecke végén találsz kérdéseket, feladatokat, amelyek a tankönyveknek megfelelőek, viszont ennél izgalmasabbak az okosfeladatok. Ezek interaktív, az adott leckéhez kapcsolódó blokkok, amelyek segítenek elmélyíteni a tanultakat, miközben látványosabbak és érdekesebbek, mint a hagyományos munkafüzetes feladatok. Az okosfeladatok ablakainak bal felső sarkában látható, hogy milyen típusú interakcióra kell számítani, és azt is feltűntetik, hogy milyen nehézségű az adott feladvány. Ezek elvégzését követően azonnal ellenőrizhető a helyes megoldás, ha pedig hiba van, az okosfeladat segít megérteni, hol és mi volt a hiba. Szintén hasznos, hogy a helyes megoldást követően hasonló okosfeladatokat is ajánl a rendszer, ha pedig tetszett a feladat, kedvencnek is jelölheted és elmentheted saját Gyűjteménybe is.

Az a tapasztalat, hogy az okosfeladatok jobban megragadják a tanulók figyelmét
Az a tapasztalat, hogy az okosfeladatok jobban megragadják a tanulók figyelmét

Ha mégis inkább a klasszikus, nyomtatott tankönyvre van szükséged, azt is megtalálod a felső menü Tananyagok\Tankönyvkatalógus pontjában. A szimpla PDF fájlon felül számtalan hasznos linket is találsz itt. Például megnézheted kizárólag a könyv tartalmát, ha pedig nem 10 kg tankönyvvel tömnéd meg minden reggel a táskádat, hanem inkább egyetlen e-ink kijelzős eszközt hordanál magadnál, rajta az összes tankönyveddel, akkor Epub és Mobi formátumokban is eléred a kiadványok többségét. Tanároknak is érdemes ide ellátogatniuk, a munkafüzetes megoldások mellett az ajánlott tanmenetet is megtalálják.

Ha nem sikerült az okosfeladat megoldása, rögtön segítséget is kap a diák, hogy hol tud utánanézni a témának
Ha nem sikerült az okosfeladat megoldása, rögtön segítséget is kap a diák, hogy hol tud utánanézni a témának

A felső, központi menüben a Médiatár és a Feladattár magukért beszélnek, a kereső pedig nem csak azonnali találati tippekkel szolgál, a szűrőt is egyszerűen lehet konfigurálni, hogy csak a releváns tartalmak jelenjenek meg. A Keresés pontban mindenféle témára és tartalomra lehet szűrni, sőt, a Keresés a külső tartalmakban opció is elérhető, így az NKP oldaláról tudod átkutatni a MúzeumDigitár, a NAVA és az IWitness adatbázisait.

Bye-bye Google Classroom, hello NKP tanulócsoportok!

Az NKP nem csupán egy statikus adattár, amiben könnyen lehet keresni, ennél többre képes. A jobb felső sarokban bárki ingyenesen, e-mail cím megadásával tud regisztrálni saját fiókot, így innen kezelheti gyűjteményeit, kedvencnek jelölt tartalmait stb. A fiók ikon melletti négyzetekre kattintva még több funkció érhető el. Tanárok itt oszthatják meg óravázlataikat (jelenleg 38 ezernél is több van ebből), valamint többezer akkreditált feladatsor között böngészhetnek, amelyeket tanárok és szakértők állítottak össze közel 40 ezer okosfeladatból. Az NKP rendszere kezel minden felhasználó esetében saját előzményeket, gyűjteményeket, kedvenceket és még 100 MB felhőtárhelyet is biztosít egyéni munkák feltöltéséhez.

A személyes irányítópult kinézete kártyákkal személyre szabható
A személyes irányítópult kinézete kártyákkal személyre szabható

Minden felhasználó hozzáfér az egyedi Irányítópultjához, ahol az NKP rendszerében végzett tevékenységeiről kap egy jól áttekinthető összefoglalót. Ennek az oldalnak az erőssége, hogy csempe-elrendezést használ, és minden egyes csempe mérete, láthatósága és sorrendje tetszőlegesen átvariálható.

A felhasználói regisztrációt követően a KIR-rendszerén keresztül a pedagógusi jogviszonyt igazolhatják a tanárok (fél évente kell megújítani), innentől pedig egészen új lehetőségek is megnyílnak számukra. A Tanulócsoportok létrehozása a legfontosabb funkció, amely tulajdonképpen úgy működik, mint a Google Classroom, csak éppen sokkal többre képes annál. A tetszőleges számú és létszámú tanulócsoport létrehozását követően a tanár itt oszthatja ki a feladatokat és itt kérheti számon akár a házi feladatot vagy a beadandó munkát, sőt, akár dolgozatot is írathat. Ehhez egyénileg összeválogatott feladatsorokat is bevethet, vagy saját feladatokat kreálhat a rendszeren belül.

A tanár jól átlátható felületen látja, melyik tanuló hogy teljesít a feladatok kitöltése során
A tanár jól átlátható felületen látja, melyik tanuló hogy teljesít a feladatok kitöltése során

Arra is lehetősége van, hogy például 100 feleletválasztós kérdésből a csoport minden tanulójának csak 10-et "sorsoljon ki" a rendszer, de ezek kiválasztása legyen teljesen véletlenszerű. A rendszerben megadható, hogy a diák hányszor futhat neki a számonkérésnek, mennyi ideje van rá, de ezt akkor is megmutatja a tanárnak, ha külön nem volt időlimites az adott feladatsor kitöltése. A létrehozott feladatsorokat, számonkéréseket tanulócsoportok között is lehet másolni, nem szükséges minden alkalommal előröl kezdeni. A diákokkal való kapcsolattartás is megoldott: akár egyszerre az egész tanulócsoportnak, vagy csak egy-egy diáknak is lehet üzenetet küldeni, és természetesen a diák is bármikor küldhet tanárának, vagy diáktársának üzenetet az NKP rendszerében. Amikor új üzenet, feladat, vagy bármilyen felhívás érkezik, akkor ezt egy kis ikon külön jelzi a weboldal jobb felső sarkában.

A teljes tanulócsoport eredménye jól nyomon követhető, az egyedi kapcsolattartás is egyszerű
A teljes tanulócsoport eredménye jól nyomon követhető, az egyedi kapcsolattartás is egyszerű

Miért nem általános még mindez?

Az NKP rendszere komplex, az oktatás szempontjából számos fontos funkciót tartalmaz - és ennek csak egy részét mutattuk be jelen cikkünkben. A megvalósítás modern, a tartalom releváns a ma közoktatásban tanulók és tanítók számára, ha pedig az NKP tanulócsoport-szolgáltatását is idevesszük, kiváltható vele harmadik féltől származó megoldás (például Google Classroom). A kipróbálás és használat után is csupán egyetlen kérdés maradt bennünk: akkor miért nem ezt használják a tanintézmények túlnyomó többségében?

Miért van az, hogy még mindig 10-15 kg-os hátizsákokkal járnak be minden nap az iskolába a diákok?

Gondolhatnánk, hogy a tanárok nem kaptak megfelelő tájékoztatást és oktatást, hogy hatékonyan kihasználhassák a rendszert, ám az igazság az, hogy minden, a közoktatásban érintett tanárnak kötelezően részt kellett vennie egy online tanfolyamon, ahol az NKP használatát sajátíthatták el. Sajnos, ahogy azt tanárokkal való beszélgetéseink során megtudtuk, ez az oktatás még nem volt elegendő ahhoz a legtöbb oktató esetében, hogy az új, digitális megoldásokat beépítsék eszköztárukba.

Így nem is meglepő, hogy az iskolák nagy részében (általános iskola felső tagozat és gimnázium) a diákok nem találkoznak az NKP rendszerével, vagy ha mégis, akkor annak csak egy kis részével és csak néhány tanórán. Pedig a megújult, és jól átgondolt funkciókkal felszerelt rendszer használata diáknak és tanárnak (de még szülőnek is) teljesen ingyenes, a modern tálalás pedig képes jobban lekötni a diák figyelmét, mint a régimódi megoldások (amiket persze ettől még nem kell teljes egészében eldobni).

Az Oktatási hivatal saját bevallása szerint ehhez igyekszik minden segítséget megadni, és például igény esetén az iskolák tanárai számára teljesen ingyenes, helyszíni oktatást, workshopokat tart, valamint a visszajelzések alapján fejlesztik tovább a platformot és integrálnak újabb funkciókat.

Beágyazott videók, kiemelt tartalmi elemek és sok hasznos keresztbe linkelés található a digitális tananyagokban
Beágyazott videók, kiemelt tartalmi elemek és sok hasznos keresztbe linkelés található a digitális tananyagokban

Mi hasznod lehet ebből, ha...

...diák vagy: Nem csupán egy online felületen tanulhatsz, a tananyag tálalása modern, könnyebben fogyasztható, több a multimédiás és az interaktív tartalom. A keresés nagyon sok idődet megspórolja, ahogy az okosfeladatokba ágyazott hivatkozások is. Az okosfeladatok szemléletesebbek, segítségükkel könnyebb megjegyezni az adott anyagrészben tanultakat. A jegyzetelés is egyszerűbb lett, a kiemeléssel, jegyzetek készítésével és kedvencek megjelölésével gyorsan és hatékonyan összegezheted az aktuális leckét, a gyűjteményekkel pedig összefoghatod az okosfeladatokat. Ha e-inkes eszközöd van (például Kindle, PocketBook stb.), Mobi vagy Epub formátumban lementheted rá szinte az összes tankönyvet (vagy akár PDF-ben is), így könnyebb táskával indulhatsz reggelente iskolába és tanszerhiány-beírástól sem kell tartanod (de ezt azért előbb egyeztesd tanáraiddal).

...tanár vagy: A Prezentációs nézet pillanatok alatt áttördeli a tananyagot úgy, hogy az jól mutasson projektoron vagy okostáblán. Az okosfeladatokat órán is be lehet vetni, ez felkelti a diákok figyelmét. Hasznos segédletekből is szép számmal akad az NKP rendszerében. A tanári kézikönyvek és a könyveknél könnyen elérhető Tanmenetek mellett közel 40 ezer óravázlat között lehet böngészni és ötleteket gyűjteni, az akkreditált feladatsorok pedig a számonkérésben segítenek.

Az NKP teljes kihasználásához a Tanulócsoportokat érdemes bevetni: itt osztályokra, csoportokra bonthatók a tanulók, így könnyebb a tananyag megjelölése, a házi feladat kiosztása és ellenőrzése, a számonkérés területén is hatékonyan bevethető az NKP (akár minden gyerekre egyedi feladatsort képes összeállítani a rendszer a megadott feladatokból válogatva), valamint a csoportos és individuális kapcsolattartás is központosított és egyszerűbb. A rendszerbe teljesen egyedi feladatokat is fel lehet vinni, amit aztán a tanulócsoportok (osztályok) között egyszerűen lehet másolni, módosítani. A tanulócsoport funkcióval sokkal szorosabb és jobb lehet a kapcsolattartás tanár és diák között.

...szülő vagy: Otthoni gyakorlás, ellenőrzés, tanulás során nagy segítség, hogy az NKP-ben az okosfeladatok segítenek a megoldások megértésében, a tananyaghoz kapcsolódó extra tartalmak pedig elmélyítik a tudást, és nagyobb eséllyel keltik fel a gyerek érdeklődését az adott téma iránt. Végül nem elhanyagolható, hogy ennek eredményeképp reggelente nem 10-15 kg-os iskolatáskával kell útnak indítani gyerekét.

A bal oldali kisebb menüben és a jobb oldali hamburger menüben is találsz a tanuláshoz hasznos funkciókat
A bal oldali kisebb menüben és a jobb oldali hamburger menüben is találsz a tanuláshoz hasznos funkciókat

Hasznos lehet: ingyen MS Office jár minden diáknak

A diákok számára rengeteg kedvezmény érhető el a mindennapokban, ám arról kevesen tudnak, hogy ebbe a Microsoft 365, vagyis az "MS Office csomag" is beletartozik. A KIFÜ (Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség) üzemeltette www.tisztaszoftver.hu weboldalon a közoktatási intézmények dolgozói és diákjai számára regisztráció és azonosítás után elérhető a Microsoft 365 programcsomag 5 eszközre telepíthető változata, ami személyes használatra teljesen ingyenes. Mindössze arra kell figyelned, hogy évente egyszer újra kell bizonyítanod jogosultságodat, hogy egy újabb évre kapjál licenckulcsot. A szükséges lépéseket ezen az oldalon találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.