Hirdetés

LCD-kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót a Redmi



|

Az eddigi vélekedés szerint csak OLED-kijelzőbe lehetett ujjlenyomat-olvasót ágyazni, a Redmi azonban bravúros húzással állt elő.

Hirdetés

Az utóbbi idők csúcsmobiljainál már alap dolognak számít a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó, sőt, a középkategóriában is egyre elterjedtebb ez a megoldás. Bár a hagyományos szenzorokhoz képest ez lassabb és pontatlanabb, sokak szerint kényelmesebb és nem utolsósorban divatosabb. Eddig kizárólag OLED-kijelzők jöhettek szóba, azonban szenzorgyártók már korábban jelezték, hogy 2020-ban LCD-kijelzőkbe is beépíthető válik ez a megoldás. Lu Weibing, a Redmi vezére pedig meg is mutatta az LCD-kijelzős új Redmi mobilt, ami képernyőbe ágyazott ujjlenyomat-olvasót kapott. 

Hirdetés

Az OLED-kijelzőknél a szenzorok átkukucskálnak a képpontokon, amelyek viszont képesek megvilágítani is az ujjat. Az LCD-k háttérvilágítása bonyolítja a dolgokat, de létezik megoldás: infravörös fény használata speciális filmréteggel. 

A sugárzó rész infravörös fényt bocsát ki a kijelző alól, a visszavert ujjlenyomat áthatol a kijelzőn, és a szenzor azt érzékeli, majd hitelesíti. Egyelőre csak remélni lehet, hogy a sebességgel és a pontossággal nem lesz baj. Sajnos arról nem nyilatkozott a gyártó, hogy mikor jön az első mobil, ami használja ezt a technológiát. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.