Hirdetés

Szigorúan korlátozná az arcfelismerő rendszerek alkalmazását az Európai Parlament



|

Az MI-alapú biometrikus azonosítás és adatgyűjtés megregulázását szorgalmazza a strasbourgi székhelyű testület legújabb állásfoglalása.

Hirdetés

Fontos nyilatkozatot fogadott el szerdán az Európai Parlament, a képviselők többsége által támogatott állásfoglalás ugyanis szigorúan korlátozná a mesterséges intelligenciára épülő tömeges megfigyelést és adatgyűjtést az Európai Unió területén.

A testület szerint az ilyen rendszerek elterjedésével sérülhetnek az alapvető emberi jogok, valamint komolyan fennáll a diszkrimináció veszélye is, mivel az arcfelismerő algoritmusok nagyobb eséllyel azonosítják tévesen a kisebbségekhez (p. etnikai, LMBT) tartozó személyeket.

Hirdetés

Az EP ezért egyebek mellett azt sürgeti, hogy a közterületeken teljesen tiltsák be az arcazonosítást, s hogy a hatóságok csak bűncselekmény gyanújának felmerülésével végezhessenek ilyen megfigyelést. A parlament állásfoglalása továbbá arra is kiterjed, hogy az MI-alapú megfigyelési technológiákhoz használt algoritmusoknak átláthatónak kell lenniük, ezért a képviselők a nyílt forráskódú szoftverek előnyben részesítését szorgalmazzák.

A javaslat lényeges pontja még, hogy az Európai Parlament teljesen betiltaná a kínaihoz hasonló társadalmi kreditrendszereket, melyek mesterséges intelligencia segítségével értékelik az állampolgárokat, a viselkedésük és a személyiségük alapján kategorizálva őket. A strasbourgi testület a magáncégekre is lesújtana, megtiltva, hogy azok arckép-alapú adatbázisokat építsenek. Az egyik ilyen a sokat kritizált Clearview AI, amely több milliárd fotóból álló gyűjteményt halmozott fel az arcfelismerő szolgáltatásához.

Fontos megjegyezni, hogy az Európai Parlament állásfoglalása nem törvényi erejű, az uniós jogalkotás ugyanis a tagállami biztosokból álló Európai Bizottság hatáskörébe tartozik. A közvetlenül választott EP iránymutatása mindazonáltal mérvadó a Bizottság számára, az állásfoglalás így lényeges lépés lehet egy későbbi, átfogó törvénycsomag elfogadása felé.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.