Hirdetés

Újabb AI-alapú funkcióval bővült a Spotify



|

Egyelőre korlátozottan, de elérhetővé vált az AI Playlist szolgáltatás.

Hirdetés

A Spotify vitán felül korunk egyik legnépszerűbb zenei streaming szolgáltatója a maga félmilliárdot is meghaladó felhasználói táborával. A népszerű zenei platform már több mint 18 éve van a streaming piac élmezőnyében, és még mindig igyekszik folyamatosan javítani a szolgáltatásán, illetve beépíteni a technológia újdonságait a repertoárjába.

A tavalyi év során már kapott a platform egy úgynevezett AI DJ funkciót, most azonban ennél is tovább mennek a megkezdett úton.

Ettől a héttől kezdve elindul egy szintén mesterséges intelligenciával megtámogatott funkció, az AI Playlist, ami egyelőre még csak Ausztriában és az Egyesült Királyságban érhető el, ott is bétában. A felhasználók szöveges utasítást adhatnak ki AI generálta lejátszási listák készítésére, amihez a program az utasítás szövegén felül a személyes preferenciáikat is felhasználja.

Hirdetés

Eddig is lehetett különböző feltételeket szabni az automatikus listák készítéséhez. Így például meghatározhattuk az időkeretet, illetve megadhattuk az elkészítetni kívánt lista műfaji határait. Az AI segítségével most ennél is specifikusabb feltételeket szabhatunk pontos szöveges utasítások, parancssorok megfogalmazásával.

Így például kérhetünk lejátszási listát a karácsonyfa feldíszítéséhez, az üdülésre való készülődéshez, vagy akár online zombihenteléshez is. A kérések utalhatnak helyekre, állatokra, tevékenységekre, filmszereplőkre, színekre vagy akár emojikra. Azért mielőtt nagyon meglódítanánk a fantáziánkat, a legpontosabb összeállítást még mindig a műfaj, hangulat, előadó, illetve a kiadás évtizedének megadásával lehet létrehozni az oldal üzemeltetői szerint.

A Spotify a felhasználók ízléséről gyűjtött információit is felhasználja a lejátszási listák testreszabásához. A lista létrehozása után a felhasználók a mesterséges intelligencia segítségével átdolgozhatják és finomíthatják a végeredményt, vagy akár balra húzással el is távolíthatják belőle a nekik nem tetsző dalokat.

A vállalat közlése szerint a felület nagy nyelvi modelleket (LLM) használ a felhasználó szándékának megértéséhez. Ezután az utasítás és a korábbi zenehallgatási prioritások figyelembe vételével elkészíti a létrehozni kíván zenei listát.

Az AI lejátszási listák előtt a Spotify elindított egy hasonló funkciót, a Niche Mixes-t, amely lehetővé tette a felhasználók számára, hogy személyre szabott lejátszási listákat hozzanak létre súgók segítségével, de az a próbálkozás még nem használta ki igazán az AI technológiát, és a nyelvi megértés tekintetében is korlátozottabb volt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.