Hirdetés

Bányászok ellen is véd az új Malware Fighter



|

Megjelent a kiegészítő védelmet kínáló szoftver legújabb kiadása, amely több hasznos új funkcióval is gazdagodott.

Hirdetés

Kicsivel több mint 5 éve próbál az IObit beférkőzni a legjobb végpontvédelmek közé, amely próbálkozás eddig nem járt sok sikerrel, pedig alapvetően nem gondolkodnak rosszul, hiszen a duplamotoros víruskeresőjük egyik magját az a román BitDefender szolgáltatja, amelynek termékei rendre a legjobbak között végeznek a vírusvédelmi teszteken. Mivel azonban az kínaiak terméke egyik labornál sem méretteti meg magát, így csak sejtésünk lehet a BitDefender-IObit hatékonyságáról.

Hirdetés

Az új, hatos kiadásba többek között egy új master boot record védelem került, hogy hatékonyabban tudja felvenni a harcot az olyan kártevőkkel szemben, amilyen a GoldenEye és a Petya. A termékben helyet kapott egy úgynevezett biztonságos doboz (Safe Box) modul is, amelynek tartalmát a szoftver minden esetben elrejti a nem felhatalmazott programok elől.

Emellett az új Malware Figher böngészővédelme immár a cryptomining rutinokra is felkészült, azaz nem engedi, hogy a rosszindulatú szolgáltatók a felhasználók tudta nélkül kihasználják az internetezők erőforrásait, ami a gépek lassulásához, rosszabb esetben fagyásához is vezethet.

Az új vírusvédelmi szoftver alapkiadása ingyenesen letölthető az IObit oldaláról, míg a többek között BitDefender motort és zsarolóvírus-védelmet is kínáló PRO kiadás éves licence körülbelül 5500 forintért szerezhető be.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.