Hirdetés

Gyönyörű és bivalyerős az Alienware új PC-je



|

Az Aurora R16 a gyártó szerint sokkal kifonomultabb és letisztultabb az elődjénél.

Hirdetés

Miután néhány évvel ezelőtt elszálltak a hardverárak és szinte lehetetlen volt beszerezni bizonyos alkatrészeket (gondolunk itt elsősorban a videokártyákra), megerősödött a prebuilt, vagyis előre megépített PC-k piaca. Akadtak üzletek, amelyek komoly kedvezményekkel kínálták így csomagban a hardvereiket, de számos gyártó, például az Alienware és az NZXT épített gépei is nagyon jól fogytak.

Ám míg az utóbbi eddig is visszafogott vasakban utazott (legalábbis ami a külsőt illeti), az Alienware gépeit messziről felismerni.

Hirdetés

Az extravagáns Aurora R15 után most bemutatkozott az R16, ami jóval visszafogottabb: a gépház közel 40%-kal lett kisebb, és visszatért a tradicionális toronydizájn, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy belül össze lennének nyomorítva az alkatrészek. Bőséges hely jutott a hűtésnek, ennek köszönhetően pedig maga a rendszer a gyártó szerint 20%-kal halkabb az elődnél, miközben a processzor 10%-kal, a GPU 6%-kal hűvösebb.

Az Aurora R16 számos különböző konfigurációval elérhető lesz, az Egyesült Államokban már a héten megkezdték az RTX 4070-nel és Intel Core i7-13700F processzorral szerelt változat értékesítését.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.