Hirdetés

A legjobb Windows 8-as játékok



|

Tíz modern alkalmazás, amelyek mellett csak úgy repül az idő. Játékajánló Windows 8 tulajdonosoknak.

Hirdetés

A Windows 8 főként a modern alkalmazáskínálat miatt lehet vonzó a korábbi Windows rendszert futtató tulajdonosok számára, vagy legalábbis lehetne, ha több és minőségi apppal lenne tele a rendszer Áruháza. Lesz ez még jobb is, ám a korai áttérők már számos játék közül válogathatnak, ha PC-jükkel, netán 8-as táblagépükkel egy rövid időre kikapcsolódnának. Természetesen az Asztalon futó PC-s játékok gazdag kínálatából továbbra is mazsolázhatunk, amennyiben nem egy ARM-es (azaz Windows RT-s) táblával akarjuk megdolgoztatni az ujjainkat. Az áruházból letölthető modern alkalmazásoknál azonban a legtöbb esetben már nincs ilyen megkötés, igaz a szoftverek mélysége, grafikája és szavatossága nem éri el a klasszikus PC-s játékokét, egyelőre. E kínálatból kiválasztottunk 10 appot, ami hosszú távra is kikapcsolódást jelenthet, ha te, kedves olvasó hiányolsz egy alkalmazást a felsorolásból, kérünk írd meg nekünk, és rápillantunk majd.

Microsoft Minesweeper



Amióta világ a világ Windows nem jelent meg új Aknakereső nélkül. Az évek során azonban a játék nem változott jelentős mértékben, miközben a rendszer folyamatosan fejlődött. A Windows 8 változást hozott e téren - a Solitaire és a Mahjong alkalmazásokhoz hasonlóan -, és kijelenthetjük: a Minesweeper még soha nem volt ilyen jó. Újdonság egyrészt, hogy az alkalmazás kapcsolódik az Xbox Live profilunkhoz, így ismerőseinkkel távolról is versenyre kellhetünk, azaz hálóban is lehet aknakeresőzni. Talán vannak, akiknek ez volt az álmuk, a többieknek pedig ez egy kedves apróság lehet. A napi kihívások pedig naponta három különböző, plusz pontot érő feladatot állítanak elénk, így érdemes folyamatosan visszatérni a bombák pixelföldjére.

 



Ár: ingyenes
Áruház értékelés: 4,5 csillag
Gyártó: Microsoft Studios
Letöltés mérete: 105 MB
Támogatott processzorok: x86, x64, ARM

SoulCraft



Remek Diablo klón(ocská)ról beszélhetünk, amelyet ingyenesen beszerezhetünk, ám cserébe kevés hirdetéssel zargatnak majd alkalmanként. A feladatunk egyszerű: az angyali seregek élén kell győzedelmeskednünk a démoni seregek felett több helyszínen, úgy hogy a békés vitarendezés lehetősége fel sem merül. Fegyverünkkel és kiválasztott varázslatunkkal kell irtanunk a hordákban érkező ellent, az így megszerezhető aranytallérokért és lelkekért pedig fejleszthetjük hősünket.  A harcban számos fizikai és mágikus fegyvert is bevethetünk, és a gyorsbillentyűkkel az irányítás is jónak mondható, emellett a játékot Xbox kontrollerrel történő irányításra is felkészítették. A hangokra panaszunk nem lehet, mint ahogy a grafikára sem. A harcok látványosak, a karakterfejlődés miatt nehéz felállni a SoulCraft mellől, ráadásul a hosszú távú kihívás is adott.

 



Ár: ingyenes
Áruház értékelés: 4,5 csillag
Gyártó: MobileBits GmbH
Letöltés mérete: 93,5 MB
Támogatott processzorok: x86, x64, ARM

Galactic Reign



Remek referenciaalkalmazás a Galatic Reign, ami két szempontból is különleges. A stratégiai játék ugyanis Windows Phone klienssel is rendelkezik, a platformok közötti átjárhatóság ráadásul biztosított. Így ha eltávolodunk gépünktől, akkor mobilunkon folytathatjuk a megkezdett hadjáratot, amennyiben Windows Phone készülék lapul a zsebünkben. Másrészt az alkalmazás spórol az erőforrásainkon, hiszen az űrcsaták akciójelenetei nem a mi eszközünkön, hanem a Microsoft szerverein renderelődnek le, amelyet mi videóként kapunk vissza. Nehéz is lenne egy mobilon több mint 100 űrhajó mozgását lemodellezni. Így a harcok gyengébb táblagépeken és olcsóbb telefonokon is jól néznek ki. A stratégia szerelmesei páros küzdelemben mérhetik össze erejüket ismerőseinkkel, vagy távoli játékosokkal, ahol az építkezés, a hódítás és a fegyverkezés egyaránt fontos.

 



Ár: 1100 Ft
Áruház értékelés: 5 csillag
Gyártó: Microsoft Studios
Letöltés mérete: 195 MB
Támogatott processzorok: x86, x64, ARM

My Country



A klasszikus városépítők és a Farmville betyárok igényeit elégíti ki a My Country, ahol egy kisebb-nagyobb várost építhetünk fel a semmiből. Természetesen nem érdemes SimCity mélységű komplexitást elvárni, így a bűnözés, a légszennyezés és például a tömegközlekedés problémájával nem kell törődnünk, csak azzal, hogy legyen elegendő áram és zöld terület. A játék ingyenesen is játszható, ám előbb utóbb elakadunk majd, ha nem költünk rá pénzt. A csomagokat sajnos nagyon drágán adják, így a My Country játéknak nem érdemes úgy nekiindulni, hogy majd minden fontos épületet felhúzunk majd a nagy városunkban. Ráadásul a legtöbb épület külön személyzetet igényel, amelyhez a hozzávalókat sok esetben nem egyszerű teljesíteni, hiszen véleményünk szerint a játék sokszor csal, hogy készítőinek biztosan megtérüljön a több éves fejlesztés.

 



Ár: ingyenes
Áruház értékelés: 4,5 csillag
Gyártó: Game Insight Global Limited
Letöltés mérete: 76,3 MB
Támogatott processzorok: x86, x64, ARM

Pinball FX2



A magyar Zen Studios flipperre az első alkalmazások között jelent meg Windows 8-ra és a nemzetek Áruházaiban járva majd mindenhol előkelő helyen találtuk. A játék ugyan teljesen ingyenes, ám cserébe csak egyetlen asztalon (Mars) terelgethetjük a golyókat. Ha többre vágyunk, akkor bőséges a kínálat, választhatunk a Star Wars, a Marvel asztalok közül is, de utóbbiakért már fizetnünk kell. A játék hozzáfér az Xbox Live profilunkhoz is, így ha a barátaink is játszanak a Pinball FX2-vel, akkor döntögethetjük egymás rekordjait.

 



Ár: ingyenes
Áruház értékelés: 4,2 csillag
Gyártó: Microsoft Studios/Zen Studios
Letöltés mérete: 126 MB
Támogatott processzorok: x86, x64, ARM

Reckless Racing Ultimate



Emlékszik még valaki a klasszikus Death Rally DOS-os játékra? A Reckless Racing hasonló élményt kínál Windows RT alapokon, annyi különbséggel, hogy itt a fegyverkezéssel nem kell foglalkoznunk. Kapunk cserébe karrier üzemmódot, ahol 24 járművet vásárolhatunk meg, és azokat egyenként is tunnigolhatjuk, sőt 50 arcade kihívást is, így a hosszútávú kikapcsolódás garantált. A játékban a fizika jónak mondható, így nyugodtan drifterhetünk és a grafikára sem lehet sok panaszunk. Az irányításnál pedig az egér és billentyűzet mellett az ujjal történő és az Xbox kontrollerrel történő vezérlésre is kellő figyelmet fordítottak.

 



Ár: 1100 Ft
Áruház értékelés: 3,2 csillag
Gyártó: Microsoft Studios
Letöltés mérete: 312 MB
Támogatott processzorok: x86, x64, ARM

Doodle Good



Kezdetben vala Doodle isten, aki megteremtette a négy őselemet: a tűzet, a vizet, a levegőt és a földet. A teremtő azonban ezt követően megpihent, és ránk, játékosokra hagyta a munka dandárját. A játékban az elemeket párosítva nekünk kell új matériákat, élőlényeket, foglalkozásokat teremtenünk, ami sok esetben alaposan megdolgoztatja majd a szürkeállományainkat. A homok és a tűz párosából például üveg keletkezik, és még hosszasan sorolhatnánk az alkotás kreatív folyamatát. De nem akarjuk senkinek sem megkönnyíteni a dolgát, elrontva a szórakozást. 248 elem vár arra, hogy megteremtsük, de arra készüljünk fel, hogy a teremtés nem habos torta.

 



Ár: ingyenes/640 Ft
Áruház értékelés: 5 csillag
Gyártó: JoyBits Ltd.
Letöltés mérete: 115 MB
Támogatott processzorok: x86, x64, ARM

Fruit Ninja



Amennyiben érintésérzékeny kijelzővel rendelkező eszközt birtoklunk, akkor mindenképpen érdemes beruházni a Fruit Ninjára. A játék nincs túlbonyolítva, a felugró gyümölcsöket kell szétkaszabolnunk, lehetőleg elkerülve az időnként feldobott bombánkat. A hangsúly a jó reakción van, tudásunkat pedig a Classic, a Zen és az Arcade kihívásokkal is próbára tehetjük. Ha ügyesek vagyunk, akkor olyan pusztítást vihetünk végbe, mint amilyet tavaly a kisemmizett dinnyekereskedők vittek végbe egy áruházlánc parkolójában.

 



Ár: 420 Ft
Áruház értékelés: 4,2 csillag
Gyártó: Halfbrick Studios Pty Ltd.
Letöltés mérete: 80,8 MB
Támogatott processzorok: x86, x64, ARM

World of Keflings



Inkább a fiatalabb generációt célozza meg a NinjaBee játéka, amelyben az erőszaknak a nyomát sem találni. Az alkalmazáson belül várost kell építenünk, segítve az apró kis embereknek ott ahol tudunk. Gulliverként fogunk közlekedni; bányászhatunk, fát vághatunk és munkára ösztönözhetjük a kis liliputikat, vagyis a keflingeket. A játék érdekessége, hogy a saját Xbox Live-os avatarunkat kell irányítanunk, ami így életre kellhet. Csupán emiatt is érdemes egy próbát tenni az alkalmazással.

 



Ár: 1500 Ft
Áruház értékelés: nincs értékelés
Gyártó: Microsoft Studios
Letöltés mérete: 114 MB
Támogatott processzorok: x86, x64, ARM

Samurai vs Zombies Defense



Nem egy klasszikus tower defense játékkal van dolgunk, hiszen a játékon belül szamurájként mi is tevékeny részesei vagyunk az eseményeknek. Egy oldalnézetes akciójátékkal van dolgunk, ahol meg kell védenünk falunkat a ránk zúduló zombie seregektől. A védelem során azonban plusz barátokat vehetünk igénybe, plusz képességeket, varázslatokat küldhetünk hadba, amiket meg kell vásárolnunk. Emiatt került a játék nevébe a defense szó. Habár a játék ingyenes, az igazán jó szövetségeseket és képességeket csak úgy szerezhetjük meg, ha pénzt költünk azokra.

 



Ár: ingyenes
Áruház értékelés: 4,2 csillag
Gyártó: Glu Games Inc.
Letöltés mérete: 280 MB
Támogatott processzorok: x86, x64, ARM

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.