Hirdetés

Hamarosan évente jöhet majd az új Windows?



|

A Mac OS-hez hasonlóan a jövőben fokozatosan fejlődhet a rendszer, az első komoly frissítés talán jövő nyárra várható.

Hirdetés

Már augusztus óta keringenek pletykák a Microsoft „Blue” névre hallgató projektjéről, amely az eddigi beszámolók alapján tulajdonképpen a Windows 8 első szervizcsomagjának fejlesztését takarja. A The Verge friss értesülései szerint ennél kicsit többről van szó, hiszen a méretes foltozás a motorháztető alatti csiszolásokon felül több látványos, felhasználói felületet érintő fejlesztést fog tartalmazni.


Mindez azonban csak a kezdet, ugyanis az informátorok szerint ezen frissítéssel együtt megváltozik a Windows teljes fejlesztési ütemterve is: a néhány évenkénti kiadásról a Microsoft átállhat az Apple által is használt folyamatos fejlesztésre, így a jövőben rendszeres időközönként (például évente egyszer) gazdagodhat majd új funkciókkal az operációs rendszer.


Ezen rendszeres frissítések a Blue kivételével valószínűleg nem lesznek ingyenesek, ám szintén az Apple már évek óta használt megoldásához hasonlóan a redmondiak is olcsón tervezik elérhetővé tenni őket. Viszonyítási alapul az almás cég például 20 dollárt (~ 4400 forintot) kér az OS X Mountain Lion upgrade-ért.


Arról egyelőre nincs hír, hogy a Microsoft ezzel együtt miként alakíthatja át az operációs rendszerének elnevezési sémáját, ám amennyiben a fenti pletykák hitelesek, akkor a Blue talán Windows 8.1-ként kerülhet majd piacra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.