Hirdetés

Nem úszod meg a Windows 10-et



|

Állítólag hiba miatt kezdett egyeseknél magától települni a Windows 10.

Hirdetés

A Microsoft nem titkoltan szeretné a lehető legtöbb gépre eljuttatni az egyébként remekül sikerült Windows 10 operációs rendszerét. Akik viszont eddig nem frissítettek, azok közül néhányan érdekes meglepetésre lettek figyelmesek. 

Hirdetés

A Forbes beszámolója szerint a Windows 7 és Windows 8.1 operációs rendszereket használók közül többen is arra panaszkodnak, hogy már csak azt vették észre, a Windows 10 telepítése egy újraindítás után félig befejeződött. Mások számára a folyamat teljesen észrevehetetlen volt: a Windows 10 letöltötte magát, megpróbálta a frissítést, majd valamiért ez nem sikerült. 

Érdekes módon erről csak úgy szereztek információt, hogy a Windows Update telepítési naplóit nézegették - másképp nem tudhattak volna róla.

Az eset már korábban is megtörtént, de a Microsoft szerint akkor és most is egy hiba okozta a jelenséget. A problémát azóta javították.

Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy a Windows 10 2016 elejétől ajánlott státuszú frissítés lesz, tehát a Windows Update alapbeállításai mellett mindenképp automatikusan lesz telepítve. Ez egyébként nem olyan nagy gond, mint elsőre tűnik, hiszen valóban jól sikerült, nagy vész esetén pedig egy hónapon belül visszaállítható a régi rendszer.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.