Nincs szintlimit a Fallout 4-ben



|

A fő sztoriszál befejezése után szabadon barangolhatnak a játékosok.

Üdv Bostonban! Vagy inkább ami maradt belőle... Idén ősszel szokás szerint temérdek érdekes játék fog megjelenni, többek közt a Fallout 4 is. A sokak szíve csücskét képező széria legújabb felvonására évek óta tűkön ülve várnak a rajongók, az eddigi információk alapján pedig nagyon biztatónak tűnik a nyílt világú FPS-TPS-RPG hibrid.

Hirdetés


A Bethesda most két örvendetes információ osztott meg a rajongókkal: egyrészt az összes előző játéktól eltérően a Fallout 4 nem rendelkezik szintlimittel, másrészt a fő sztoriszál befejezése után a gamerek szabadon barangolhatnak majd a játék világában. A fejlesztők szerint a szintlimit eltörlése nem feltétlenül teszi majd túlságosan könnyűvé a kigyúrt karakterek számára a kalandozást, ugyanis az ellenfelek igazodnak majd a szintjükhöz.


A sztori befejezése utáni szabad barangolás szintén üdvözlendő: a Fallout 3 esetében ehhez be kellett szerezni a fizetős Broken Steel DLC-t, míg a Fallout New Vegas-ban egyáltalán nem volt opció a végső csata utáni csavargás.


A Fallout 4 november 10-én jelenik meg Windowsos számítógépekre, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. További érdekességeket a GameStaron olvashattok a játékról.


(Forrás: Polygon)

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.