Hirdetés

A világ legnagyobb rakétáját fejleszti a NASA



|

Az eszköz 2018-ban indulhat a világűrbe.

Hirdetés

A NASA rengeteg ambiciózus projekten dolgozott az elmúlt években, az egyik legjelentősebb azonban a jelenleg is fejlesztés alatt álló Space Launch System, amely az űrkutatás valaha épített legnagyobb rakétája lesz.

Hirdetés

A 384 láb (117 méter) magas monstrum a korábbi rekorder Saturn V-nél is nagyobb, ez szállította az első asztronautákat a Holdra. Mérete mellett természetesen teljesítményében is rekorder lesz, több mint 20%-kal több tolóerővel bír majd, köszönhetően a folyékony hidrogénből és oxigénből álló üzemanyagnak. Az SLS első tesztje 2018-ban esedékes, ekkor még önállóan, asztronauták nélkül tesztelik majd a rakétát.

A cél az, hogy a Space Launch System asztronautákat juttasson egy aszteroida köré, később pedig ezzel mennének a Marsra is, erre azonban csak 2030 körül van esély. A NASA kutatói szerint a rakétában elég potenciál van, hogy akár a Szaturnuszt vagy a Jupitert is elérje. Az eredetileg 2017-re tervezett indítást az amerikai törvényhozás csúsztatta el, akik nem szavazták meg a szükséges anyagi forrásokat a projekt befejezéséhez.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.