Hirdetés

Senkinek nem kell a virtuális valóság?



|

Nincs elég tartalom, a headsetek pedig drágák - kiábrándító lesz 2017 a VR-szektor számára.

Hirdetés

2016-ban sok cég igyekezett nagyot lépni a virtuális valóság vagy a kiterjesztett valóság világában, és miközben egyes elemzők szerint már 2020-ra 150 milliárd dolláros üzletté fejlődik ez az ágazat, addig a közelebbi előrejelzések egészen más jövőt jósolnak. 

Hirdetés

A piacfigyelő szakemberek szerint a technológia iránti igény 2017-ben közel sem lesz olyan magas, mint azt eddig várták. Ennek az oka az, hogy nincs elég tartalom, illetve, hogy túl drágák a headsetek. Ezt a véleményt ráadásul tovább erősíti, hogy a Google Daydream View, az Oculus Rift, a Samsung Gear VR, a Sony PSVR és az HTC Vive sem fogyott olyan mennyiségben, mint azt remélték. 

Miközben a Google, a Samsung és a Sony a rendelkezésre álló erőforrásai miatt nyugodtan tudja kivárni a piac és a kereslet fejlődését, addig az HTC számára komoly válságot hozhat a jövő év, elvégre az okostelefonok piacán tovább gurul a cég a lejtőn. 

Az Acer és az ASUS is sokat fektetett a kategóriába, azonban ha a jövő év elején érkező termékeiket nem viszik, szintén szorult helyzetbe kerülhetnek. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.