Hirdetés

A Google autója lepipálja az igazi sofőröket



|

Az önvezető járművek jelentősen kevesebb balesetet szenvednek a statisztikák szerint.

Hirdetés

Az önvezető autók teszteredményei abszolút lenyűgözőek, bár még meg kell vívniuk harcukat a különféle országok és államok hatóságaival is. Nem véletlen, hogy a gyártásban érintett cégek különféle statisztikákkal próbálják bizonyítani, hogy járműveik rendkívül biztonságosak. A Google által finanszírozott legújabb tanulmány azt tárta fel, hogy mennyivel kevesebb balesetet szenvednek a gépi sofőrök hús-vér vetélytársaiknál.

Hirdetés

A kutatás kizárólag a Google tesztflottáját érintette, amit az általános amerikai adatokkal vetettek össze. Ezek szerint egy robotautó minden megtett egymillió mérföld alatt átlagosan 3,2 balesetben volt érintett, míg ez a szám az embereknél már 4,2. Ez körülbelül 27 százalékos különbséget jelent, ennyivel kisebb eséllyel leszünk részesei közúti szerencsétlenségnek, ha a gépre bízzuk magunkat, s nem mi fogjuk a kormányt.

A Google járművei a cég állítása szerint még egyetlen olyan balesetben sem voltak érintettek, amiért ők lettek volna a felelősök. A statisztika ettől függetlenül nem teljesen mérvadó, hiszen az önvezető autók eddig csak néhány kiválasztott államban futottak, s az általuk összesen megtett út természetesen nyomába sem ér a statisztika másik oldalát szolgáltató amerikai sofőrökének.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.