Hirdetés

Computex 2018: videón az első nap



|

Bár ma volt a tajpeji rendezvény első hivatalos napja, a PC World / GameStar különítmény még mindig különféle előre tervezett bejelentéseken és keynote-okon gyűjtött anyagokat. De azért a legkisebb kiállítóteremre már jutott idő, körbe is jártuk a kameránkkal.

Hirdetés

Bár a Computex kiállítási részének nagyja egyetlen nagy rendezvényhelyszínen, a Nangang Exhibition Centerben kapott helyet, a városközpontban található Tajpeji Világkereskedelmi Központban is elszórtak egy kisebb teremnyi gyártót és forgalmazót. Épp ezért, miután meghallgattuk a mai ASUS bejelentéseket a friss laptopokról és az újjávarázsolt érintőkijelzőről, valamint végignéztük az Intel előadását, elsőként ezt a helyet fésültük át érdekességek után kutatva.

Hirdetés

Persze ismét kiderült, hogy kis kivételtől eltekintve ez a helyszín tényleg a "futottak még" kategóriás kiállítókat gyűjtötte össze, de talán ez is adta a varázsát. Találtunk néhány olyan gyártót, akik nagyjából húsz év lemaradással a piac jelenlegi trendjei mögött az errefelé szokásos örök mosolygós és bólogatós optimizmussal hiszik, hogy egyszer belőlük is világhírű üzleti szereplő lesz.

Aztán pedig ott vannak a százszámra nyüzsgő másolók és tömeggyártók. Azok a zömmel távol-keleti cégecskék, amelyek az ismertebb eszközök olcsó kópiáival, egymáshoz megszólalásig hasonló, és ugyanannyira jellegtelen termékekkel igyekeznek felhívni magukra a figyelmet. Ahányszor elhaladtunk a kimondhatatlan nevű, routereket, switcheket és hálózati eszközöket gyártó vállalkozások apró pavilonjai előtt, azt láttuk, hogy igazából nekik szinte felesleges itt lenni. Mert persze mindegyikük igyekezett volna meggyőzni arról, hogy engem, a Föld másik oldaláról idelátogatónak pont az ő termékeilesznek a legérdekesebbek, azt mintha nem gondolták volna végig soha, hogy mégis mi a fene különbözteti meg az ő szürke, 12 portos, átlagos specifikációjú switchüket a szomszéd pulton egy hasonló cég által gyártott, pont ugyanolyantól.

Kis cégből, a távol-keleti ismeretlen játékosból, másolóból, tömegtermelőből is lehet világszinten meghatározó szereplő, erre példa a Xiaomi, a OnePlus és az elmúlt egy-másfél évtized nagy kiugrói. De ehhez nekik is az kellett, hogy valami egyedit, valami mást kezdjenek kínálni.

Hű, ez a vége elég melankolikusra sikerült, inkább nézzük meg a videós összefoglalót erről a kiállítóteremről, ígérjük, nem lesz ilyen szomorkás, sőt!

További helyszíni hírekért, beszámolókért és videókért nézzétek meg a COMPUTEX 2018 gyűjtőoldalunkat!

A PC World csapatának tajpeji, helyszíni tudósításait az ASUS támogatja.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.