Hirdetés

Irány a Computex: idén ismét Tajpejből jelentkezünk!



|

Június 5-én (de valójában már annál is előbb) indul a második félévet megnyitó számítástechnkai óriás-kiállítás, és tavalyhoz hasonlóan most is a helyszínről tudósítunk majd. Most videóban is elmondjuk és persze le is írjuk, mikre számítunk. Tartsatok velünk!

Hirdetés

Tavaly nagyot mentünk a Computexen - szó szerint is, hiszen a Tajpej több pontján is hatalmas kiállítóterekben és sok esetben külön helyszíneken tömörülő gyártók meglátogatásához több embernyi lábat lejártunk a 40 fok fölötti hőségben, és a gyakran 80 százalék fölötti páratartalomban. De hát az olvasókért és nézőkért bármit ugyebár, így hát idén sem hagyjuk ki az eseményt.

Hirdetés

Most is négyen indulunk neki, hogy egy laza 20 órás repülőút után megtaláljuk a szállásunkat (ami az internetes képek alapján nem néz ki rosszul, de már tavaly is ért minket ezzel kapcsolatban pár érdekes meglepetés), aztán kiokoskodjuk, hogyan jutunk el a Computex mindenfelé elszórt rendezvényeire. Mert persze hiába 5-e a hivatalos kezdési dátum, egyes gyártók már a rendezvény előtti napokban saját eseményeket szerveznek a legnagyobb bejelentéseik számára: az ASUS például már negyedikére összehívta a világ tech-médiáját valami titokzatos bejelentésre. Íme a videós várólista, aztán megyünk tovább szövegben is.

Mit villantanak a nagyok?

Érdekes egyébként, hogy több gyártó már az elmúlt hetekben-hónapokban kihozott, vagy legalábbis bejelentett a második félévre vonatkozó újdonságokat, ezért mi is kíváncsian várjuk, milyen titkokat hagytak a Computexre. Mindenesetre érdekes lesz megnézni, hogy az ASUS szerint minden eddiginél szélesebb újdonság-palettája mellett például mit villant majd a nagy elvárásokkal megbirkózni kénytelen AMD. Annyi már látszik, hogy a gyártó középkategóriás fronton újít a B450 chipkészlettel. Az Intel friss chipsetére, a Z390-re épülő eszközökkel pedig valószínűleg minden gyártó standja tele lesz.

Apropó, Intel és AMD. Ugyebár az Intel egy ideje erősen szellőzteti, hogy komolyan beszállnának a grafikus kártyák piacára is, ráadásul komoly mennyiségben elszipkáztak a területen dolgozó szakembereket az AMD-től - jó kérdés, hogy ezen a téren marad-e a balladai homány, vagy mutatnak már valami konkrétat is. Az AMD-nél pedig nagyon örülnénk, ha a Zen2-ről mesélnének valami bővebbet, és imádnánk a Vega ráncfelvarrásáról szóló konkrétumokat is, de ennek mostani szerepeltetésére azért nem vennénk mérget.

A két nagy gyártó újdonságaira építve kiderül, milyen laptopokkal és asztali gépekkel támad az ASUS, az Acer, az MSI, a Gigabyte és még sokan mások. Vajon lesznek-e például idén is olyan érdekes kísérletek, mint amilyen tavaly az ultra-lapos gamer notebook, a Zephyrus volt? Kiderül nemsokára. Az viszont Erdős Marci kollégám szerint száz százalékra tehető, hogy idén sem adnak alább a kiállítók az RGB-s, villogós, szívárványszínben pompázós őrületből: már tavaly is minden ledektől roskadozott, és esélyes, hogy idén is a lehető legfurcsább helyeken találunk majd villódzó és színejátszó alkatrészeket.

Megnézzük persze az olyan kiegészítőket is, mint a moddolásra vagy épp csenfes, energiatakarékos használatra kihegyezett új gépházakat, a még fifikásabb hűtési megoldásokat, az ötletes vagy épp őrült kiegészítőket... na jó, és a standok között mászkáló hostesslányokról is készül néhány felvétel, ezt ugyanis valami furcsa okból kifolyólag tavaly is sokan lekattintották.

Mindent mondunk minden módon

Már tavaly is igyekeztünk mindent videóra venni és a PC World YouTube csatornájára azon melegében feltenni, és ez most sem lesz másként. Annyival bővítünk a kínálaton, hogy a videókat idén már a Facebook oldalunkon is natív formában jelentetjük meg, így mindenki választhat, hogy a kedvenc felületén nézhesse meg a kint készült anyagainkat. Emellett pedig megkíséreljük az összes napot élő bejelentkezésekkel is tarkítani: ugyan van laza 6 óra időeltolódás Tajpej és Budapest között, de kiokoskodjuk, mikor és hogyan tudunk a legjobb időzítéssel bekukkantani élő videóban a Facebookra.

A kinti cikkeinket, híreinket és videóinkat természetesen a PC World Computex 2018 aloldalán összegyűjtve is megtaláljátok majd, de mivel kifejezetten sok gamer tematikájú újdonságra készülünk, a GameStar is kapott egy computexes gyűjtőoldalt, ott is érdemes majd mazsolázgatni. A hírek és videók alá pedig jöhetnek a kommentek akár a saját online felületünkön, akár Facebookon: meséljetek, mire vagytok kíváncsiak, mit nézzünk meg még jobban, és milyen szuvenírt hozzunk haza Tajpejből!

Még több helyszíni Computex 2018 hírért, cikkért és videóért látogass el a COMPUTEX 2018 gyűjtőoldalunkra!

A PC World csapatának tajpeji, helyszíni tudósításait az ASUS támogatja.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.