Hirdetés

Ilyen, ha a mesterséges intelligencia elrendezgeti az összes adatodat



|

Pillanatok alatt átláthatatlan adattengerré változik a millió mobillal lőtt fotó, dokumentum és kisvideó, amiknek rendezésére soha az életben nem lesz elegendő idő. Ismerős? Ha NAS-od van, a mesterséges intelligencia igazi megváltás lesz, ahogy otthonod biztonságát is új fokozatra emelheted.

Hirdetés

Már évek óta a csapból is a felhő folyik - mármint a felhőalapú megoldások és szolgáltatások. Ez nem is csoda, ma már az is felhőben tárolja adatait és ott futó appokat használ, aki nincs is tisztában ezzel. Ugyanakkor ez korántsem jelenti azt, hogy a NAS-oknak leáldozott, azonban a klasszikus, csak fájltárolásra használt helyi adatkockák már elavultak. A Qnap éppen ezért nem lépett és már évekkel ezelőtt izgalmas szolgáltatásokat adott hálózati fájltárolóihoz, idén pedig nem mással, mint a mesterséges intelligenciával fejelte meg az egész szolgáltatáscsomagját oly módon, hogy az hirtelen nagyon vonzó lett és legszívesebben már ma ráeresztenénk átláthatatlan adattengerünkre. Mutatjuk, mit hozott a Computex 2019-re a gyártó, először szövegben és képben, majd a cikk végén videós formában is!

 

Hirdetés

Automatizált fájlrendezés

A Qnap NAS fájltárolóin már a kezdetek óta elérhető mindenféle fájlkezelés és multimédiás kiegészítés, legyen az zene, fotó vagy éppen videó. Ugyanakkor a QuMagie új szintre emeli a fotók rendezését és katalogizálását. A már megszűnt Google Picasa és a windowsos Fényképek app is képes valami hasonlóra, azonban a Qnap megoldása a NAS-on fut és teljesen automatikusan rendezi képeidet a felismert személyek alapján. Az akár mobil applikációból is elérhető és egyszerűen tanítható algoritmus felismer mindenféle emberi arcot, tárgyat, élőlényt, majd ezek alapján rendszerezi és kereshetővé teszi képeidet. Emellett a képeket készítési helyük szerint is képes összerendezni, ami szintén nagyon hasznos. A mobilos elérés mellett bármely böngészőből is azonnal hozzáférhetsz teljes képi adatbázisodhoz, tetszőlegesen kereshetsz, letölthetsz és taníthatod is az algoritmust.

Szintén ide tartozik a továbbfejlesztett QSirch, 4.1, amely a képeknél az EXIF adatokban is keres, tárgyalapú keresést és listázást támogat, pontos helymeghatározásra szűr, sőt, az adott képen domináns szín szerint is képes megtalálni a keresett fényképet.

És ha még mindez nem lenne elegendő, különösen a közös munka során hasznos automatikus fájlrendszerezést is érdemes megemlíteni. A Qfiling a fájlok típusa szerint, általad meghatározott szabályok szerint automatikusan létrehoz mappákat, almappákat és ezekbe rendszerezve leválogatja fájljaidat.

Természetesen mindez a sok újdonság frissítés formájában elérhető lesz hamarosan a végfelhasználóknak szánt NAS-okon teljesen ingyenesen is. Amint mi is megkapjuk ezeket, egészen biztosan ráeresztjük fojtogatóan óriási adatmasszánkra és meglátjuk, mire képes.

Adatbiztonság ésszel

A másik fontos újdonság szintén a mesterséges intelligenciára épít és nem más a célja, mint megjövendölni, hogy a NAS-ba szerelt SSD-k és HDD-k mikor mennek majd tönkre. A ULink fejlesztése egy speciális kiegészítés Qnap NAS-okhoz, ezért licencre is szükséged lesz, azonban ez barátságosan olcsó: a lemezek számától függetlenül 12 dollárért a tiéd lehet. Na de vajon miért is fizetsz?

A SMART adatok mellett és helyett ez a mesterséges intelligencia képes a működési paraméterek, olvasási/írási ciklusok, hőmérséklet, a merevlemez típusa és más rendszerekből nyert jellemzői, valamint más egyéb paraméterek (fejek mozgási ideje, hardveres reset, motor forgási ideje) alapján megjósolni, hogy mikor fog várhatóan megbízhatatlanná válni a hardver. Ezt persze már jó előre jelzi is és így megelőzheted az adatvesztést.

A NAS mondja meg, hogy ki vagy!

Végül még egy, mindenki számára ingyenes applikációt mutatott be a Qnap, ami az IP kamerákat kezelő QVR új verziója QVR Face néven. Ez a várhatóan nyár végén érkező új applikáció már nevében elárulja, mire képes: felismeri az arcokat a biztonsági kamerák felvételein.

Ugyan ilyen kamerák már szép számban léteznek, a Qnap megoldása azonban azért nagy szó, mert a legegyszerűbb full HD-felbontású IP kamerával is képes együttműködni, ráadásul az egykamerás licenc teljesen ingyenes (a többiért kell a licenckezelőben fizetni). Az Intel OpenVINO és Intel VAS AI arcfelismerő moduljaira épülő megoldás a beérkező videójelfolyamot valós időben elemzi már akár egy Intel Celeron-alapú otthoni NAS-on is, és felismeri a képen látható emberek arcait.

A beazonosított egyéneket rendszerezi és egy egyszerű kezelőfelületen meg is mutatja. Ezt akár mobil appal is elérheted és megtaníthatod az algoritmust, hogy minél pontosabban felismerje az embereket. Ezek alapján különböző szabályokat hozhatsz létre, legyen az riasztás, zenelejátszás vagy az IFTTT-vel összekapcsolva szinte bármilyen okosotthonos megoldás (kapunyitás, lámpakapcsolás, tévé bekapcsolása, kávé lefőzése stb.).

A Computexen lehetőségünk volt kipróbálni ezt a funkciót és tökéletesen működött is, sőt, az algoritmus nem csupán felismerte a már megtanított emberek arcait, hanem a még ismeretleneknél megsaccolta az illető korát is - egészen jó pontossággal.

Most pedig jöjjön mindez videós formában, ahol az egyik Computexen töltött nap eseményei között találjátok a Qnap stand újdonságait is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.