Advertisement

2017-es hiánylista

|

Épp, hogy csak elkezdődött az év, de nagy pesszimistán már most tudunk olyat mondani, amit idén sem kapunk meg. Persze a kellemes meglepetésben azért még reménykedünk.

Minden év szuper IT-ígéretekkel és még csodálatosabb termékekkel indul - köszönhetően a kipihent marketingeseknek, na meg persze a CES kiállításnak. A dinamikus indítást azonban kijózanító hétköznapok követik, amikoris kiderül, mi az, ami visszakerül a tervezőasztalra, mi az, ami igazából soha nem készül el és mi az, ami egyszerűen csak hazánkba nem érkezik el soha. A lista persze hosszú, mi most három olyan dolgot szedtünk össze, amiknek nagyon tudnánk idén örülni, de nem nagyon látunk rá esélyt, hogy meg is kapjuk.


Hirdetés


Magyar OK-Google, Siri és Cortana

A digitális személyi asszisztensek hasznosak, erről nem is szeretnénk vitát nyitni, ám angolul használva már kevésbé jók hazánkban. Persze, mobilunkat például a kocsiban irányítva jó néhány dolgot el tudunk így intézni, de a navigáció kb. használhatatlan és sok a nyelvi, értelmezési gond is. Ez sajnos mindegyik megoldásra igaz, sőt, nem is kell a kocsiban lennünk, az Amazon rendszere sem tanult még meg magyarul. Sajnos hiába az igény, a magyar piac nagyon kicsi, így egyelőre egyik cég sem jelentette be, hogy bizony erre a nehéz nyelvre is átülteti rendszerét - aki ilyen extrát szeretne, az továbbra is kénytelen angol kezelőfelülettel, angol parancsszavakkal használni okoseszközeit.



Játékra is erős Intel HD Graphics

Már a cím is kellőképpen beszédes és sajnos nagyon régóta igaz. Merthogy milyen szép is lenne egy olyan CPU, amiben az integrált GPU van olyan erős, hogy mondjuk átlagos játékosoknak elegendő 3D-s teljesítményt nyújtana. Sajnos a hetedik Core-generációval sem érkezett meg az erős Intel HD Graphics és az előre látható újabb kiadásoknál sem várható, hogy 1000%-kal gyorsul majd a 3D-s modul. Mi tényleg nem szeretnénk túl sokat, lehetetlent vagy Core i3-ba integrált GTX 1080-at (de milyen szép is lenne?), megelégednénk egy 70 ezer forintos CPU-val, ami négymagos, gyors, de nem fogyaszt túl sokat, az iGPU pedig minden játékot elhúz FHD@30 fps-sel közepes részletességben. Akinek 60+ fps, 4K és egyebek kellenek, az vegyen külön videokártyát.



Az elmúlt hónapban felreppent a hír, hogy az AMD esetleg besegít az Intelnek iGPU-fronton, de hogy ebből milyen termék lesz, ha egyáltalán, az egyelőre nem kristálytiszta.


Olcsó és jó VR

És ha már játék, ismét egy ígéret, amire várhatunk türelmesen. A virtuális valóság, a sisakok, a kellően erős PC-k már adottak, de mire mindent megvásárolunk hozzá, nagyon sok pénzünk elmegy. Ráadásul a kompatibilitás, az irányítás és a sok-sok kábel még nem éppen ideális, ahogy a grafikán is lehetne változtatni. Az olcsó, mindenki számára elérhető VR-ígéretét már sok cégtől hallottuk, de még nem találkoztunk ilyennel. A papírból hajtogatott VR-szemüvegeket és filléres mobil-VR megoldásokat most nem sorolnánk ide, mert köszönőviszonyban sincsenek a komoly VR-sisakok nyújtotta élménnyel. A legtöbb, amit remélhetünk, hogy idén megjelenik olyan videokártya, ami 100 ezer forint alatt is kellően erős lesz VR-hoz, és talán a sisakok ára is mérséklődik valamelyest.


Hirdetés

Te mit gondolsz?

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!