Hirdetés

A Sim City adórendszere lehet a gazdasági válság megoldása?



|

Herman Cain, az egyik republikánus elnökjelölt egészen egyszerű ötlettel mentené meg a válsággal küzdő gazdaságot - olyan módszert vezetne be, amely a Sim City játékból már ismerős lehet.

Hirdetés

Herman Cain georgiai üzletember, lelkész, a republikánus elnökaspiránsi mezőny egyetlen fekete indulója, Obama egyik legesélyesebb ellenfele, a Rasmussen Report kutatásai alapján egy mostani választáson le is győzhetné a jelenlegi elnököt. Ezek alapján nem feltételeznénk, hogy abszurdba illő gazdasági tervvel áll elő, de a nevéhez kötött adóreform bejelentése után sok gamernek mosolyra szaladt a szája. A sajtó pedig hamarosan le is csapott a témára: Cain úgynevezett „999”-es terve ugyanis a Sim City 4 adórendszerének alapbeállításait idézte fel.

Valóban nem túl bonyolult az egész elképzelés: mindenki adózzon 9 százalékot. Eszerint az szja, a kereskedelmi és az ipari adó is ennyi lenne, ebből épülne fel a szebb és egészségesebb amerikai gazdaság. Igaz, ezt már 2003-ban a Maxis is kitalálta, ez az adórend ugyanis a Sim City 4 alapbeállítása, amelyet a játékosok szabadon állíthatnak a játékmenet során.

Kip Katsarelis, a Maxis vezető producere az eset kapcsán azt nyilatkozta, hogy nagyon boldog, amiért a politikusok már a videójátékokból merítenek ötleteket a válság kezeléséhez, egyben az EA és a Maxis nevében reményét fejezte ki, hogy játékaik segítséget nyújthatnak a jövőben is a megfeneklett gazdasági szakemberek számára.

JD Gordon, a Cain kampány sajtósa csak ennyit válaszolt: „Nos, mi mindannyian szeretjük a 999-et”. Időközben az is kiderült, hogy a gazdasági terv egyik ötletgazdája Rich Lowrie, aki nem volt hajlandó reagálni a Sim City-s forrásra (a sajtó viszont arról beszél, hogy neki meg nincs közgazdász diplomája), de a recepciósa annyit elpletykált, hogy Lowrie nem az a gamer típusú ember, erősen kétséges, hogy játék közben találta volna fel a gazdasági válság ellenszerét.

Maga Herman Cain nem bizonyított túl sokat humorérzék terén, az alábbi videó végén igen elszántan cáfolja a kötődést:

Viszont az Electronics Arts annál ügyesebben reagált a helyzetre, azonnal le is vitték a Sim City árát 9,99 dollárra. Ha már a politikusok csinálják nekik a reklámot, miért is ne?

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.