Hirdetés

A videojátékok maradandó testi deformációt okoznak



|

Igen elrettentő fotók kerültek napvilágra olyan játékosokról, akiknek a végtagjai csúnyán elváltoztak a rengeteg játéktól. Olasz kreatív szakemberek ugyanis csupa olyan betegséget gyűjtöttek össze, amelyekkel riogatott a konzervatív média, és amelyekkel még soha senki sem találkozott.

Hirdetés

Eddig nem tudtuk, hogy mi is az igazi hatása a billentyűzetnek, egérnek, botkormánynak és egyéb perifériáknak a testünkre, de most egy kutatás bizonyítékkal szolgál a kétkedőknek is. Az eszközök kialakítása deformálhatja a csuklónkat, ujjainkat, de még a vállunkat is, ami innentől kezdve már nem csak fikció, hanem bizonyított tény, mondhatni, hogy a virtualitás valósága. Világszerte több laboratórium vett részt a kutatásban, melynek során hitelt érdemlően kiderült, hogy a túlzott használat sokkoló következményekkel járhat. Az itt látható képen a WASD-szindrómának nevezett elváltozás látható, mely főleg az ujjakat veszi igénybe.

 

 

 

 

A klinikai vizsgálatok eredményeit eddig sem az orvosok, sem a kutatók nem kívánták a nagyközönség elé tárni, de most végre eljött az idő, hogy a bizonyítékok napvilágot lássanak, de ezek a nyilvánvalóan létező betegségek, melyeket Game Arthritisnek neveznek, továbbra sincsenek hivatalosan elismerve. Sőt, az érintett hatóságok tömeghisztériának nevezték és elutasították a tényeket. A nevük elhallgatását kérő orvosok aggódnak, hiszen a játékos társadalomban ez a probléma nagyon is valós, és így az érintettek nem tudnak segítséget kapni senkitől. Az alábbi képen a Nintendo Arthritis látható.

 

 

 

A játékgyártó cégek hazugságnak nevezik az egészet, az orvosok nem hajlandóak a témával foglalkozni, a laboratóriumok megtagadják a vizsgálatok lefolytatását, pedig játékosok ezreit érintik a megbetegedések.

Ön még olyat sem látott, aki ilyet látott? Nos, mi sem. A fentebb leírt dolgok hátterében egy Matteo Bittanti nevű illető és az IOCOSE áll. Az IOCOSE 2006-ban alakult és az a célja, hogy ehhez hasonló gerilla módszerekkel aláássa a szemellenzős ideológiákat és a nyilvánvalóan áltudományos megnyilvánulásokat. A fentebb leírt Game Arthritis is az egyik ilyen projektjük közé tartozik, mellyel a videojátékokat főleg a kilencvenes években ért támadásokra reagálnak, ezen az igen kreatív módon. Akit érdekelnek ezek az álbetegségek, azok bővebben olvashatnak róla itt, ahol még a betegségek kialakulásáról és történetéről is információt szerezhetünk, illetve megtudhatjuk azt is, hogy mely bicskanyitogató hírre reagálnak az adott betegséggel. Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy ez egy igen szimpatikus módja annak, hogy sokkal kevesebben akarjanak idétlen vádakkal keresztes hadjáratot folytatni a videojátékok ellen.

 

A képek forrása: Game Arthritis

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.