Hirdetés

eSport oktatásába kezd egy norvég középiskola



|

A futballhoz vagy kézilabdához hasonlóan kezelik majd a tantárgyat.

Hirdetés

Norvégiában folyamatosan napirendben van a közoktatás átalakítása, az újfajta módszerekkel és tárgyakkal való szabad kísérletezés jegyében az egyik bergeni középiskola formális eSport-oktatásba kezd. Az idén augusztusban induló kurzust 3 évesre tervezik az illetékesek, eddig az iskola körülbelül 30 diákja jelentkezett rá.

Hirdetés


A hírek szerint az eSportot a megszokott sportköri foglalkozásokhoz hasonlóan fogják levezényelni, a diákok jegyeket is kapnak majd a tanított játékokkal kapcsolatos ismereteikre, a kommunikációs, kooperációs és taktikai képességeikre. A játékok végleges listájáról még nem döntött a vezetőség, az első évben két címet fognak tanítani, egyelőre a Dota 2, League of Legends, Counter-Strike: Global Offensive és Starcraft II oktatása áll megfontolás alatt.


A diákok heti 5 órában fognak eSportot tanulni, a tervek szerint 30 fős csoportokban. A tanórák során két csoportra osztják majd a tanulókat: az egyik csoport elméletet tanul vagy gyakorol, a másik csoport pedig az adott játékhoz igazított fizikai gyakorlatokat fog végezni. A képzés speciálisan kialakított termekben zajlik majd, a számítógépek felső kategóriásak lesznek, a diákok pedig igény esetén a saját egereiket és billentyűzeteiket is használhatják.


(Forrás: Ars Technika | Nyitókép: artubr)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.