Hirdetés

Ingyen Windows 10 a kalózoknak is?



|

A Microsoft nem fogja megakadályozni, hogy a kalózok is frissítsenek az új rendszerre.

Hirdetés

Tegnap reggel érdekes hír érkezett a Microsoft háza tájáról, ugyanis a vállalat operációs rendszerekért felelős divíziójának alelnöke Kínában bejelentette, hogy a Windows 10 nyári megjelenésekor az illegális Windows 7 / 8 rendszereket futtató számítógépek is frissíthetőek lesznek majd az új rendszerre. Terry Myerson váratlan szavai elsőre nem keltettek nagy visszhangot, ugyanis egyértelműnek tűnt, hogy az ajánlat kizárólag Kína területén lesz érvényes. Az országban konkrétan nehéz feladatnak bizonyulhat eredeti Windows rendszerű számítógépet vásárolni, a PC-ket áruló boltok rendszeresen warez változatot telepítenek elő az eszközökre. Mostanra kiderült, hogy globális programról van szó.
 

Hirdetés


Ingyen Windows 10 mindenkinek

Myerson a Reuters hírügynökségnek adott interjújában kissé ködösen fogalmazott a warez verziók frissítése kapcsán, így többen is a Microsoft sajtórészlegéhez fordultak némi pontosítás érdekében. A nyilatkozatkérő versenyt a The Verge nyerte meg, ekkor derült ki a kezdeményezés globális hatálya.


„A megfelelő eszközökkel rendelkezők közül mindenki képes lesz (ingyenesen) frissíteni a Windows 10-re, beleértve azokat is, akik a Windows kalóz verziójával rendelkeznek. Hiszünk abban, hogy az ügyfelek idővel megértik a megfelelően licencelt Windows értékét, mi pedig segítünk nekik a jogtiszta kópiára való átállásban” – olvasható a redmondi vállalat The Verge számára küldött közleményében.
 

Terry Myerson (Fotó: Microsoft)


A lényeg újból, pusztán megerősítés gyanánt, mert ez tényleg elég hihetetlen: a Windows 10 elérhetővé válása utáni 12 hónapban nem csak a jogtiszta Windows 7 és Windows 8.x rendszerű számítógépekkel rendelkezők frissíthetnek majd a Windows 10-re, hanem a kérdéses OS-ek kalóz verzióit futtatók is. A frissítés után a kalózok is rendelkezni fognak egy Windows 10 licenccel, azaz jogtiszta operációs rendszerük lesz.


Frissítés: a Microsoft Magyarország ma reggeli tájékoztatása szerint ugyan a nem jogtiszta Windows 7 / 8 rendszerek tényleg frissíthetőek lesznek a Windows 10-re (és tökéletesen működni is fognak), de szűken értelmezett jogi szempontból mindez nem jelenti azt, hogy a kalózok „amnesztiát” kapnának, továbbra sem lesz jogtiszta Windows rendszerük. A jelek szerint csak arról van szó, hogy a Microsoft bevallottan semmit sem tesz majd a kalózok kiszűrése érdekében, reménykedve abban, hogy azok maguktól jó útra térnek.


Van benne ráció

A bejelentést emésztve az első kérdés, hogy a Microsoft mégis miért adna ingyen Windowst a kalózoknak? Jelen esetben érdemes inkább fordított logikát alkalmazni: mi értelme van annak, hogy a vállalat ne legalizálja az operációs rendszerüket?


A kalózokkal nyilván az a Microsoft problémája, hogy azok egy árva fityinget sem fizetnek a Windows használatáért. Ez a tényállás nem fog megváltozni attól, hogy nem adnak nekik ingyenes licencet a rendszerből. Viszont fontos látni, hogy a Windows 10 beépített programbolttal is rendelkezik, amelyben pénzt lehet költeni. A warez Windows 7-et használók egyáltalán nem képesek elérni ezt a piacteret, míg a kalóz Windows 8.x rendszert futtatók többsége feltehetően nem meri azt használni.
 


Viszont ha a kalózok kérdés nélkül kapnak egy jogtiszta Windows 10-et, akkor már egészen más a helyzet, a beépített programbolton keresztül a Microsoft végre bevételhez juthat a korábbi kalózokból. Ha pedig a korábbi warezolók nekiállnak pénzt költeni a Windows Áruházban lévő alkalmazásokra, akkor azok a szoftverek véglegesen hozzárendelődnek az online Microsoft-fiókjukhoz. Egyrészt anyagilag befektetnek a Windows szoftveres ökoszisztémájába, másrészt pedig ha biztosan nem szeretnék a jövőben egy warezolt Windows felismerése miatt elveszíteni a felhasználói fiókjukat, akkor elég erős lesz a kényszer a Windows licencelésére. Mint a Microsoft is említette, az idő haladtával egyre könnyebben felismerhető a megfelelően licencelt Windows valódi értéke.


Végszóként megemlítendő, hogy természetesen sajtós fogásnak sem utolsó ez a lépés, a vállalat megítélésének pozitív változása is segíthet a fizetési hajlandóság növelésében.


(Nyitókép: Microsoft)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.