Hirdetés

Milyen lesz az Xbox 720?



|

Egy kiszivárgott dokumentum szerint igazi multimédiás központtá válhat a Microsoft konzolja, amely alkalmazásszinten is együttműködik majd a Windows 8 és a Windows Phone rendszerekkel.

Hirdetés

Az idei E3-on sokan várták az új Xbox konzol bejelentését, ám végül a Microsoft arról mélyen hallgatott előadásában. A Scribd szolgáltatására azonban a hétvégén felkerült egy két éves PowerPoint-prezentáció, amelyből több érdekes fejlesztési irány is kiolvasható. Persze azt mindenképpen figyelembe kell vennünk, hogy két éves dokumentumról van szó, és arra sem vehetünk mérhet, hogy az új konzol kifejlesztésénél azt egyáltalán figyelembe veszik. Illetve a dokumentum hitelessége sem bizonyítható, ám jelzés értékű, hogy a kikerült dokumentumot a Microsoft eltávolítatta a szolgáltatásról. Szerencsére mi készítettünk egy másolatot, így az lentebb megtekinthető (amíg el nem távolítják).

 



A dokumentum alapján az új konzol neve Xbox 720 lesz, bár elképzelhető, hogy ez csak projektnév, vagyis a végleges elnevezés még változhat. Az eszköz valamikor a 2013-as karácsonyi szezonban érkezhet majd, mivel a redmondiak számításai szerint a hetedik generációs konzolok piaca jövőre visszaeshet, ráadásul a Sony és a Nintendo még 2012 végén, 2012 elején előállhat a saját nyolcadik generációs gépeivel. Ezen felül fenyegetésként jelenik még meg az Apple TV és a Google TV, amelyek eljövetelére vélhetően már nem kell sokat várnunk. Sőt az OnLive szolgáltatását is megemlítik, így talán játék streamelés képességek is érkezhetnek majd az új Xbox-ba.

 



A dokumentumban négy pillért neveztek meg a 720-sal kapcsolatban. Annak egyrészt egy modern szórakoztató eszközzé kell válnia, amelyről a Blu-ray és a natív 3D támogatás, a videó gyorsítás, és több energiaprofil gondoskodhat majd. Ezen felül az új játékélmény sem meglepő tényező, amit a több magos processzorok szolgálnak majd ki, plusz a 4 személyt követni tudó Kinect szenzor, illetve egy újfajta szemüveg is érkezhet. Ennek megfelelően a platformnak skálázhatónak kell lennie, hogy azt különböző eszközben tudják implementálni. Illetve az okostévé funkciók terén is válhatók előrelépések.

 

 

Itt egyrészt új egyedi tartalomról van szó, illetve ami még izgalmasabb, a Microsoft egy központi médiaszerverré akarja változtatni az Xbox-ot, amely így a felhasználók médiagyűjteményének központi helye lehet. Érdekesség, hogy a dokumentumban a PlayStation 4 erősségeinél a Google TV is megjelenik, így e téren is kiéleződhet majd a harc a két nyolcadik generációs konzol között.

A részletes leírásban ezen túl szó esik egy olyan eszközről, ami kiegészítő tartalmakat tud nyújtani az Xbox mellé. Ez a SmartGlass eszközzel már meg is valósult, amely játékoknál egy plusz képernyőt adhat, TV műsoroknál pedig "megnézhetjük a színésszel kapcsolatos információkat, valamint azt is, hogy éppen milyen ruhát visel". A fejlesztőknek szóló részben szó esik egy egyesített "Windows 8 platformról", amellyel a világ programozói egyszerre célozhatnak a konzolra, PC-re és táblára, valamint a Windows Phone eszközökre. Ez a WindowsRT felület kiterjesztését jelentheti.

 



Végezetül a dokumentum utalásokat lehet olvasni egy OnLive-szerű streaming szolgáltatásról is. "Nincs szükség új hardverre", "Soha többé nem kell a hardvert fejleszteni", "élvezze az Xbox élményt bárhol és bármikor" és így tovább. Ennek a forrása lehet a Microsoft felhője, de az is lehet, hogy a felhasználók több energiaprofillal felvértezett Xbox konzolja valamilyen privát felhőt kínál majd a végfelhasználóknak.

 



Az új - második generációs Kinecttel felszerelt - Xbox a dokumentum szerint 299 dollárba (körülbelül 70 ezer forintba) kerülhet majd, már ha igaznak bizonyulnak a benne olvasható információk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.