Nike+ iPod Nano = személyi trainer

|

A Nike új lépésérzékelőjével személyi edzővé válik az iPod Nano

Hirdetés

Sőt, amellett, hogy kedvenceinket hallgathatjuk, a Nano még elért eredményeinkről is beszámol nekünk.

A nemzetközi kutatások szerint az Apple iPod Nanót használók 50 százaléka futás közben is használja mp3 lejátszóját, összességében, pedig a futók 75 százaléka zenére fut, ráadásul közülük 40 százalék el sem indul zene nélkül. A Nike és az Apple a futás új dimenzióját nyitja meg előttünk. A rendszer 3 részből áll: szükséges hozzá egy Apple iPod Nano, egy Nike+ technológiával ellátott Nike futócipő és egy Nike+ iPod Sport Kit, mely adó- és vevőegységet tartalmaz.



Érzékelő és vevőegység – Nike+ iPod Sport Kit
A cipőbe helyezett érzékelő és a vevőegység egy gyorsulásmérő és a szabadalmazott Nike+ iPod technológia segítségével követi a láb mozgását és ez alapján határozza meg a távolságot, időt, tempót és az elégetett kalóriákat. A bal oldali cipőbe helyezett szenzor biztosítja a kapcsolatot a cipő és az iPod Nano között. Az érzékelő a talpbetét alatt észrevétlenül bújik meg a speciális, erre a célra kialakított úgynevezett pocketben. Nem szükséges be- és kikapcsolni (ezt automatikusan megteszi 4 km/h fölötti sebességnél), és körülbelül 1000 órán át működőképes. Amikor a vevőegységet az iPod Nano megfelelő kimenetébe illesztjük, létrejön a kapcsolat a cipőben található érzékelővel, és a Nike+ iPod opció megjelenik a Nano kijelzőjén. Egyszerűen csak ki kell választani a Nike+ iPod menüpontot, valamint egy edzésprogramot és kezdhetjük is a futást. A rendszer így tökéletes kényelmet biztosít és nem maradt más dolgunk csak, hogy belépjünk a futás új dimenziójába.


Nike+ iPod menüpont
A Nike+ iPod egy olyan új menüpont az iPod Nanón, amely személyre szabott edzésélményt biztosít a futó számára. A Nike+ iPod a mostanában vásárolt valamennyi Apple iPod Nanón megtalálható, ha pedig korábban vásároltuk meg a lejátszót, akkor egy egyszerű frissítéssel felvehető a menüpontok közé. Számos, edzéssel kapcsolatos opciót kínál (alap, idő, távolság vagy kalóriák). Edzés alatt meghallgathatjuk, mekkora távolságot futottunk le, mióta tart az edzés és mennyi kalóriát égettünk el – s ezekről az információkról nem csak a fülhallgatókon keresztül szerezhetünk tudomást, hanem a kijelzőn is megjelennek. Ha egy kis motivációra van szükségünk, válasszuk a Power Song funkciót a Nike+ iPod menüpont alatt: ez egy előre kiválasztott zeneszám a személyes zenei könyvtárból, ami egy kicsit felpezsdíti a tempót. Ehhez rövid ideig (két másodpercig) nyomva kell tartani az iPod Nano középső gombját; majd ha a szám a végére ér, a rendszer ismét visszaáll az aktuális programra.

A futás végén összesítés jelenik meg az mp3 lejátszó kijelzőjén, amely a fülhallgatón keresztül is hallható. Az adatokat saját edzésnaplóba lehet elmenteni a www.nikeplus.com weboldalon.

Nikeplus.com
A www.nikeplus.com egy olyan interaktív weboldal, ahol a személyes adatok feltöltése és naplózása igen egyszerű feladat. Egy tetszetős kezelőfelületen, könnyen értelmezhető grafikonok segítségével tekinthetjük meg, elemezhetjük és értékelhetjük az edzéssel kapcsolatos személyes célkitűzéseinket, valamint a távolságra, időre, tempóra és elégetett kalóriákra vonatkozó információkat. Amikor feltöltjük az adatainkat a nikeplus.comra, azok bekerülnek egy hatalmas nemzetközi, valós idejű adatbázisba, a „World Miles”-ba, ahol a világ bármely pontján élő sportolókkal összemérhetjük teljesítményünket. Beállításokra csak egyszer van szükség, s ezt követően automatikusan elmenthetjük és tárolhatjuk a futásokkal kapcsolatos információkat.

A termék elérhetősége
A Nike+ iPod Sport Kit Magyarországon októbertől lesz kapható az alábbi üzletekben:
- B&J Sport – Westend City Center Budapest, Tel.: (1) 238 7626
- Dynamic Sport – Budapest, V. ker. Váci utca 15., Tel.: (1) 318 3370
- Jákói Sport – Árkád Üzletközpont, Budapest, Tel.: (1) 434 8137
- Spuri Futóbolt – Budapest, Váci út 152., Tel.: (1) 443 2289
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.