Hirdetés

Sci-fi trilógiává avanzsálódott a Tetris-mozi

|

Állítólag túlságosan epikus lett a sztori, nem fér bele egyetlen filmbe.

Hirdetés

A 32 éve debütált Tetris ugyan a világ egyik legismertebb videojátéka, de persze nem meglepő, hogy eddig egyetlen filmet forgattak hozzá. 2014 szeptemberének végén a Mortal Kombat filmes adaptációjáról ismert Threshold Entertainment bejelentette, hogy változtatna a helyzeten.


Hirdetés


Az elmúlt közel két évben semmilyen érdemi információ sem érkezett a Tetris-film kapcsán, azonban a vállalat ügyvezető igazgatója most elmondta, hogy az elvárt probléma ellenkezőjébe futottak bele: túlságosan hosszú és epikus sztorit sikerült kitalálni a mozihoz. Emiatt Larry Kasanoff úgy döntött, hogy egyetlen sci-fi film helyett rögtön trilógiát kellene készíteni a Tetris-ből. A filmek nemzetközileg fogyaszthatóak lennének, részben Kínában forgathatnák azokat, már persze ha sikerül tőkeerős üzleti partnereket találni a Tetris-projekt tető alá hozásához.

Hirdetés



Az ügyvezető egyetlen olyan találgatásról sem hallott még, amely bármilyen szinten a közelében járt volna a cég Tetrisszel kapcsolatos terveihez; állítása szerint a történet központi témáját a káoszból való rendteremtés adja. "Nem lesznek lábakon rohangáló blokkok a filmben, az emberek alapvetően ezt feltételezik. Ez szerencsés, hiszen alacsonyra teszi a megugrandó lécet" - nyilatkozta Kasanoff az Empire-nek adott interjújában.


(Forrás: Neowin | Nyitókép: mache)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.